Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Karácsonyi ünnepségre hívták az önkormányzat nyugdíjasait

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2019. december 16. 16:55
Karácsonyi ünnepségre hívták az önkormányzat nyugdíjasait
Az időseket zenés műsorral és állófogadással várták

Karácsonyi ünnepségre hívták a polgármesteri hivatal és intézményeinek egykori nyugdíjas dolgozóit december 16-án a városháza díszterembe. A rendezvényen vidám, zenés műsorral és állófogadással várták a nyugdíjaskorúakat.

a jelenlévőket görgényi ernő köszöntötte

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

„Csak akkor lehetünk mindannyian együtt boldogok, ha önmagunkból azt ajándékozzuk, amire a másiknak szüksége van” – kezdte egy Gilbert le Mouel idézettel beszédét Görgényi Ernő polgármester.

Mint mondta, a megjelentek, életbölcsességüknél fogva, tudják, hogy mire van másoknak szüksége. Hozzátette: virágzó közösségi élet zajlik Gyulán, az adventi időszakban pedig számos helyen tartanak karácsonyi ünnepségeket, ahol – igazi családként – mindenki hozzátesz valamit az ünnepváráshoz.

A városvezető elmondta, hogy a városi ünnepségeken fellépő óvodások, iskolások tudják, hogy műsoraikkal megörvendeztetik a jelenlévőket, tudják, hogy ez a lényeg, megértik a karácsony igazi üzenetét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Hangsúlyozta: ezek a találkozások sokszorozzák meg azokat a csodálatos pillanatokat, amelyek miatt annyira szeretjük a karácsonyt, valamint ezek a pillantok azok, amelyek segítenek a szívünket és lelkünket felkészíteni annak az üzenetnek a befogadására, amely a keresztény civilizáció értékrendjének középpontjában áll.

A polgármester köszöntője után Kepenyes Pál, Czeglédi Katalin, Kovács Katalin és Király Dominik adtak zenés műsort, majd állófogadásra invitálták a jelenlévőket.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM