Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Névadójukra emlékeztek a karácsonyisok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.MAGAZIN • 2019. december 14. 14:00
Névadójukra emlékeztek a karácsonyisok
Az iskola újraindítása óta minden év decemberében megrendezik a Karácsonyi-napot

 

Fotó: Karácsonyi János katolikus iskola

Tanintézményük névadójára emlékeztek december 12-én a Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjai és pedagógusai.

Petróczki Zoltánné igazgató lapunknak elmondta: az iskola újraindítása óta minden év decemberében megrendezik a Karácsonyi-napot.

Mint ismertette, a rendezvény apropóját egyrészt Karácsonyi János születésnapja, december 15-e adja, másrészt a karácsony közeledte. Arról is beszámolt, hogy a névadóra emlékezve idén is lampionos, fáklyás felvonulást tartottak. A tanárok és a diákok Karácsonyi János Kossuth téri szobránál és a szülőházán elhelyezett emléktáblánál is koszorút helyeztek el.

 

 

Fotó: Karácsonyi János katolikus iskola

Az intézményvezető kiemelte: idén is meghirdették az eseményhez kapcsolódó rajzpályázatot, amelyre a város általános és középiskoláiból vártak pályamunkákat. Hozzátette: a beérkezett alkotásokat Oroján István festőművész zsűrizte.

Közölte: a december 12-i eredményhirdetésen 77 gyermek vehetett át oklevet és könyvjutalmat Kovács Péter esperesplébánostól. Az eseményen Szák Zsejke és Kovács Tamás, az iskola tanulói adtak műsort.

Este adventi hangversenyt tartottak a Nádi Boldogasszony belvárosi templomban, ahol az iskola diákjai mellett a Boldog Apor Vilmos Katolikus Óvodába járó gyerekek is felléptek.

 

 

Fotó: Karácsonyi János katolikus iskola

A rajzverseny díjazottjai

Óvodások:

  • Lechner Natasa 
  • Gurzó Hanna Sára 
  • Fülöp Marcell 
  • Dávid Judit Erzsébet 
  • Oravecz Regina 
  • Bukodi Tünde Ágnes 

 

1. osztályosok

  • Kohut-Csató Tünde Éva 
  • Resetár Szilárd 
  • Szilágyi Maximilián 
  • Lovász Janka 
  • Pintér Anna Klaudia
  • Selmeczi Júlia 
  • Kesztyűs Sára 
  • Juhász Júlia
  • Fábián Márk
  • Dani Miklós
  • Balogh Bence

 

2. osztályosok

  • Poczik Lili 
  • Bogár Dániel 
  • Döge Anna 
  • Bedreag Evelin
  • Adamcsák Luca Noa 
  • Kilvinger Barnabás 

 

3. osztályosok   

  • Szatmári Hanna 
  • Deák Sára 
  • Kocsis Lotti 
  • Schmidt Hanga 
  • Pintye Nóra
  • Bujdosó Zoé
  • Gajda Anna
  • Csonka Zea Panna
  • Lőrinczy Alexandra
  • Sándor Kitti
  • Kis Mira Detti
  • Árvai Dorina
  • Csiszér Zsófia
  • Bukodi Dóra Anna
  • Debreczeni Emma
  • Eszlári Tünde Tifani
  • Miklya Zsófia
  • Gyepes Balázs
  • Dávid Péter
  • Baracsi Zalán
  • Bende Máté
  • Szivós Dániel
  •  

4. osztályosok

  • Nagy Melinda 
  • Hemdi Neila 
  • Papp Bernadett
  • Seres Rita
  • Vajda Milán
  • Szántai Norbert
  • Vityikán Zsombor

 

5. osztályosok

  • Bátori Emese
  • Farkas Emese
  • Komlósi Dorka
  • Márk Amanda
  • Szőke Kata Panni 
  • Kónya Boglárka
  • Forgách Dávid 

 

6. osztályosok

  • Novák Lilla
  • Antal Patrícia
  • Varga Viktória
  • Dani Panna
  • Such Hunor
  • Hotorán Alex (közös rajz Hunor és Alex)

 

7. osztályosok

  • Illés Édua
  • Dombovári Dániel
  • Ficz Jenő

 

8. osztályosok

  • Tari Csenge
  • Tóth Boglárka
  • Góg Fruzsina
  • Oláh Kata
  • Németh Csenge

 

Középiskolások

  • Simon Laura 
  • Balogh Fatime 
  • Kapusi Anna
  • Nedró Eszter
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)