Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 16 súlyos és 38 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. december 12. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 16 súlyos és 38 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén december 11-én 0 órától 24 óráig a rendőrök 56 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek,  amelyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben két ember életét vesztette, további 16 baleset súlyos és 38 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 182 személyt fogott el, közülük 75 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 52 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 226 személyt állítottak elő, köztük 137 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 12 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 90 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 143 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 19 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben.

Hazánk területén 27 fő határsértőt fogtak el a rendőrök. Egy személlyel szemben embercsempészés bűntett miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)