A rendezvényen megtudtuk, hogy a fogyatékkal élők világnapját 1992-ben hívták életre, a célja pedig az, hogy elősegítse a fogyatékkal kapcsolatos kérdések jobb megértését, valamint támogatást biztosítson a fogyatékkal élőknek.
A programot Márton Gábor nyitotta meg. Mint mondta, a fogyatékos embereket ellátó és foglalkoztató cégek különböző támogatásokban részesülnek, legyen szó mozgás- vagy értelmisérültekről, autistákról, siketekről vagy vakokról.
– Csak az tudja, hogy milyen ilyesfajta hátrányokkal élni, akik nap mint nap szembesülnek az előítéletekkel, pedig a fogyatékosság nem betegség, hanem egy állapot – hangsúlyozta az egyesület elnöke.
Hozzátette: Magyarországon 600 ezer főre becsülik a tartósan egészségkárosodott emberek létszámát, abban a folyamatban pedig, amely a fogyatékosságot elfogadó, toleráns társadalmat próbál létrehozni, mindenki számára nemes feladat.
Herczegné Szabó Marianna, a rendezvény szervezője köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy ennyien ünnepelnek együtt, amely különösen fontos a karácsonyi időszak közeledtével.
Megtudtuk azt is, hogy a Munkára fel! mentorprogram részeként egy fagyis triciklit adományozott az SM Adománybolt a Dél-alföldi Wellnes Egyesületnek, ahol sérült fiatalokat képeznek ki arra, hogy hogyan kereshetnek munkát, hogyan kell megjelenniük egy állásinterjún.
Mint mondta, egykor Bíró Ferenc járta ezzel a járművel a fürdőváros utcáit, a fiatalok pedig érdeklődtek a munkássága iránt. Hozzátette, hogy a program részeként egy kemencét is felállítottak a Gyulai Ifjúsági Közösségi Ház udvarán, amely a gasztronómia iránt érdeklődőket fogja kiszolgálni.
A köszöntők után az Esély Pedagógiai Központ, majd az Implom József általános iskola és az 5. Sz. általános iskola diákjai adtak ünnepi műsort.