Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Programsorozattal ünneplik Magyarország és Kína diplomáciai kapcsolatának hetvenedik évfordulóját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. november 20. 14:00
Programsorozattal ünneplik Magyarország és Kína diplomáciai kapcsolatának hetvenedik évfordulóját
Az eseményhez kapcsolódóan egy 16 fős Békés megyei delegáció látogat Pekingbe

Magyarország és Kína diplomáciai kapcsolatfelvételének hetvenedik évfordulója van idén, amelynek kapcsán programsorozatot szerveznek Pekingben, valamint együttműködési megállapodások kerültek aláírásra – számolt be róla Takács Árpád kormánymegbízott, Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója és Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke november 20-án.

mucsi balázstakács árpád és prohászka béla

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Takács Árpád elmondta, hogy az elmúlt években olyan partnerségben dolgoztak együtt a Békéscsabai Szakképzési Centrummal és a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségével, amely Békéscsaba – és a teljes megye – gasztronómiáját, szakképzését, turizmusát és oktatását szolgálta.

Kiemelte: a kormányhivatal együttműködési megállapodást köt a Békéscsabai Szakképzési Centrummal, amely azokat a kérdéseket fogja vizsgálni, hogy milyen oktatási feladatokban tud részt vállalni a kormányhivatal.

A kormánymegbízott arról is beszélt, hogy hungarikumok szövetségével már a tavalyi évben elkezdődött a közös munka, amely a Közös Érték az Egészség című, hatvanhét települést érintő programban nyilvánult meg, amelyet kiterjesztenek, így a szűrések mellett az egészséges étkezésre és a sportra is komoly hangsúlyt fognak fektetni.

– Magyarország és Kína diplomáciai kapcsolatfelvételének hetvenedik évfordulójára rendezvénysorozatot szerveznek Pekingben – folytatta Takács Árpád. A programsorozat december 1-jén indul, december 6-án gasztronómiai bemutatót szerveznek, Békés megyét pedig egy 16 fős delegáció fogja képviselni.

Hangsúlyozta: a rendezvény célja, hogy erősítse a két ország kapcsolatát, kiváltképpen a már említett területek szempontjából.

Mucsi Balázs arról számolt be, hogy egy hosszas munka mérföldkövéhez érkeznek ezzel a kínai úttal, a BSZC diákjai pedig már októberben is részt vehettek egy előkészítő pekingi látogatáson.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A főigazgatótól megtudtuk, hogy a pekingi intézménnyel kétoldalú együttműködési megállapodást is aláírnak, amely a gasztronómiáról és az egészségügyről fog szólni. A látogatás során a delegáció megismerkedhet a modern ipari körülményekkel, a robotizációval, a kiutazók pedig a nyugati gasztronómiát és az egészségügy módszereit mutathatják be.

Prohászka Bélától megtudtuk, hogy a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége már ötödik éve vesz részt pekingi bemutatókon. Hozzátette: a legfontosabb számukra, hogy értékeinket, alapanyagainkat és a hungarikumokat mutathassák be, természetesen a diákokkal és szakoktatókkal karöltve.

Az elnök elmondta azt is, hogy a decemberi rendezvényen tematikus napok lesznek, amelyeken bemutatják a szaloncukrot, karácsonyi és adventi ételeket, de jelen lesz a libamáj, a kacsamell és a gulyásleves is.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)