Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A muzsikaszó már a délelőtt 11 órára meghirdetett előadás előtt betöltötte a kastély télikertjét, ahová Gyalogné Veres Katalin és Kovácsné Kerekes Dalma „bemelegítő” házikoncertje után Szappanos Gábor muzeológus is megérkezett. Előadása, amit akár tematikus tárlatvezetésnek is nevezhetnénk, nemcsak terek között létesített kapcsolatot, hanem egyik korból a másikba is átvezette az érdeklődőket.
Az indulás a télikertből történt, ahonnan közvetlen rálátást kaptunk a reneszánszra. Ha kinéztünk a bejárati ajtó üvegszemein, a gyulai erődöt láttuk, amelyet bár gótikus téglavárként népszerűsítenek, jelentős reneszánsz építészeti elemeket visel. Ehhez kaptunk egy kis francia gavotte-ot Praetoriustól és a duótól, mellé pedig az infót, hogy a többszólamúság és az orgonamuzsika is ebben az időszakban kezdett elterjedni.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A barokk világérzés a nagyebédlőben érinthette meg a jelenlévőket, így kristálypoharak csillogásán át gyönyörködhettünk valamennyien a magunk elé képzelt többfogásos ebédben. Mint elhangzott, ilyen tekintetben a francia mintát követte a magyar abban az időben. Szó esett azonban Bachról is, aki imádta a harmóniát, és Vivaldiról, aki nagy reformerként korszakalkotó zenét tett le az „asztalra”. Végül egy Tartini-mű csendült fel.
A férfiak társalgójában, nappalijában ki más is jöhetett volna szembe velünk, mint Beethoven! Aztán Mozart. Őt már fel is idézte Gyalogné Veres Katalin és Kovácsné Kerekes Dalma egy kétszólamú dallal. A nagyérdeműt Harruckern báró története is fellelkesíthette, hisz a kastélyban összegyűlt szórakozó társaság egyszer akkora „hangzavart” produkált, hogy a beteg főúr meggyógyult tőle.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A romantika a hálószobát találta a legmegfelelőbbnek arra, hogy felfedje valódi arcát. Az Erkel család is ennek kapcsán került „terítékre”, hisz az ok, amiért Pozsonyból Gyulára kerültek, akár romantikusnak, kalandosnak is tűnhet. Ahhoz a versengéshez fűződik, amely az arisztokrata famíliák között bontakozott ki amiatt, melyiküknek legyen rangosabb, híresebb házimuzsikusa. A Wenckheim grófok az Erkelek alkalmazásával neveztek be a vetélkedőbe. Hogy nyertek-e ezzel, mi sem bizonyítja jobban, mint a magyar nemzeti opera megszületése és a Himnusz megzenésítése. Az Esterházyak szolgálatában álló Haydn erre például nem volt képes. A hálóban Erkel Palotásának egyik részletére vigadhattunk, miután Szappanos Gábor pontot tett gondolatainak végére.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A gyaloglós vezetést a 20. század zaklatottsága zárta le a Dürer teremben, amelyet egykoron a komornyik használt. Hogy Sosztakovics miért került itt szóba, rejtély, de talán nem is lényeges, hisz a történetek, amelyek vele kapcsolatban előjöttek a múltból, tárgytalanná tették a kérdésfeltevést. A szentpétervári zeneszerző először azzal csalt mosolyt az arcokra, hogy mániákusan ragaszkodott a pontossághoz: úgy hangolta össze lakásának összes óráját, hogy azok egyszerre ketyegjenek. Akkor is szabályt szegett, amikor a saját otthonában kiköltözött a folyosóra: így akarta elkerülni, hogy rokonai, hozzátartozói szemtanúi legyenek elhurcolásának. Ellentmondásos személyiségét az igazolta leginkább, hogy 1960-ban belépett a kommunista pártba. A Dürer-teremben Sosztakovics adta meg a záróakkordot.
