Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulaváriban folytatódik a járdafelújítási program

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2019. október 28. 10:30
Gyulaváriban folytatódik a járdafelújítási program
A bölcsőde és az idősotthon környéke kap új járófelületeket

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Újabb járdát újítanak fel Gyulaváriban – jelentette be Szabó Károly önkormányzati képviselő október 28-án a gyulavári bölcsőde épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.

Szabó Károly elmondta, hogy a Széchenyi utcán 350 méter hosszan újul meg a járda, mintegy három és fél millió forint értékben. 

– Fontos volt ez a járdaszakasz számunkra, hiszen a bölcsőde és az idősek otthona is itt van a közelben, így a fiatalok és az idősek számára is sokkal biztonságosabb lesz a közlekedés a környéken – emelte ki a képviselő, aki örömét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy végre befejeződtek a munkálatok a Fehér-Körös utcában is.

Szabó Károly hozzátette, a felújítás nem áll meg, hiszen vannak még céljaik, több utcában szeretnék rendbe tenni a járdaszakaszokat.

 
 
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)