Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 72 óra az utakon: 8 haláleset, 56 súlyos és 105 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. október 21. 08:00
Az elmúlt 72 óra az utakon: 8 haláleset, 56 súlyos és 105 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén október 18-án 0 órától október 20-án 24 óráig a rendőrök 169 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 8 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 8 ember vesztette életét, 56 súlyos és 105 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 556 személyt fogott el, közülük 113 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 341 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 574 személyt állítottak elő, köztük 282 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 35 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 300 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök és katonák 90 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 17 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon, további 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)