Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nagy Noel lett idén a tökkirály!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2019. október 19. 08:27
Nagy Noel lett idén a tökkirály!
A legfélelmetesebb, a leghosszabb és a legkisebb tököt is díjazták a Mágocsi úti óvodában

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Minden a tökről szólt október 18-án a Mágocsi úti oviban, ahol többéves hagyományt folytatva rendezték meg a Tök jó mulatságot. Az eseményen elismerésben részesítették a legkiválóbb faragott tököket, a legnagyobbért királyi cím és korona járt.

A képzelőerejüket, a szépérzéküket és az ügyességüket is bevetették a hétvégén a Mágocsi úti óvodába járó gyermekek és szüleik, akik már kora délután azon munkálkodtak, hogy elkészítsék a leginkább díjazásra méltó faragott tököket. Az intézmény bejárata is megtelt díszekkel, mécsesekkel és töklámpásokkal, ezeket már odahaza készítette elő a kollektíva.

Szabóné Arató Klára tagintézmény-vezetőtől megtudtuk, a gyerkőcök nem csak a tökfaragás rejtelmeivel ismerkedtek meg ezen a napon, hisz kukoricát is morzsoltak, részt vettek különféle népi játékokban, építettek csutkából, alkothattak szalmából. A hagyományápolás mellett az elsődleges cél az volt, hogy megerősítsék a családok és az óvoda kapcsolatát, ráirányítsák a figyelmet arra, milyen jó közösségben tölteni a szabadidőt.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A hosszas előkészületek után a tökök is versenyre keltek. Amíg a szülőkből álló zsűri meghozta döntését, az ovisok zenés-táncos műsorral, szavalatokkal szórakoztatták az egybegyűlteket. Ehhez a Dürer-iskolából kaptak erősítést, hisz mint minden évben, idén is meghívták az ünnepségre az intézmény egykori növendékeit. A díjazottakat azt követően hirdették ki a tábortűz fényénél, hogy a gyermeksereg töklámpást ragadott, és körbesétálta az óvodaépületet.

A legnagyobb tökért járó tökkirály címet és az ezzel járó koronát Nagy Noel nyerte el. A kitüntetésért cserébe fogadalmat kellett tennie, amelyben édesanyjával együtt megígérte, hogy ezentúl, legalább egy évig, jó sok töklevest és tökfőzeléket fog enni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A legszínesebb tököt Bereczky Emese mutatta be, a leghosszabbat a Pillangó csoport, a legfélelmetesebbet Súr Zétény, a legmunkaigényesebbet Petrusán Milán, a legötletesebbet és a legkisebbet Kander Zoé, a legkreatívabbat Csiaki András Mór. A helyben faragottak közül is választottak egy „leg”-et, egy fantáziadúsabbat. Ezért Jakab Pannának járt dicséret.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)