Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 halálest, 20 súlyos és 34 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. október 19. 08:03
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 halálest, 20 súlyos és 34 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök október 18-án 56 személyi sérüléssel járó közúti baleset helyszínén intézkedtek. Két halálos kimenetelű balesetben két személy vesztette életét, 20 súlyos és 34 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 207 személyt fogott el, közülük 49 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 105 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 210 személyt állítottak elő, köztük 115 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további öt személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 81 esetben foganatosítottak.

A rendőrök és a katonák 39 Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök öt főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)