Fotó: pixabay.com
Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok! Az iskola már jó ideje elkezdődött, de a nyár még markolássza a gyeplőt. A Szt. Mihály-nap elmúltával a tavaszi virághagymáinkat elültethetjük, melyeket érdemes úgy összeválogatni, hogy a virágzási időket minél jobban kinyújtsuk.
Többfajta növény áll rendelkezésünkre, ha a hiányzókat pótolni akarjuk, de igyekezzünk, mert a boltok hamar kiürülnek. Érdemes az egyszerre virágzókból kis tálkába, kaspóba ültetni, gazdag földbe, és akár karácsonyra is kivirágoztathatjuk őket. A téli zord napokba belophatunk ezáltal egy kis tavaszt.
A hagymákat, amikor megjelenik a csúcsuk a talaj felett, nappalra takarjuk be egy sötétítő csákóval, hogy a levelek kihajtását lassítsuk, illetve a virágszár növekedését ösztönözzük. Amikor a virágbimbó megjelenik, a sötétítést befejezhetjük, átadhatjuk a növényünket a saját akaratának. Nagyon szép lesz!
A virághagymáinkat jól előkészített talajba ültessük. Ha előtte ástuk, akkor az ásást jól kapáljuk át, hogy morzsalékos legyen! Ez azért fontos, hogy a föld egyenletesen tudja körülölelni a hagymánkat. Szebben, jobban fognak így virágozni. Sok helyen van a kocsibejáró közepén egy pázsitsáv. Nos, ezt be lehet ültetni krókuszokkal, hóvirággal, hiszen ezek az alacsony kis virágok a kocsik alatt elférnek, és a kikeletet varázslatossá teszik.



























