Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Rendőr segítségével gyakorolták a gyerekek a körforgalomban való helyes közlekedést szeptember 19-én a Béke sugárúti óvoda KRESZ-parkjában.
Szilágyi Ferencné tagintézmény-vezető köszöntőjében rámutatott: az új belvárosi körforgalom közelében található óvodába többen kerékpárral érkeznek reggelente, számunkra különösen fontos, hogy megtanuljanak biztonságosan közlekedni a forgalmas csomópont területén.
Elmondta: a rendezvényen a nagyobbak rendőr segítségével sajátíthatták el a közlekedési szabályokat, a kisebbek pedig fejlesztőjátékokkal bővíthették ismereteiket.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kónya István alpolgármester emlékeztetett: a Béke sugárút, az Eötvös utca és az Árpád utca között létesült körforgalom kivitelezési munkálatai augusztus végén fejeződtek be. Elmondta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból megvalósuló, 129,5 millió forint összértékű beruházáshoz 107,8 millió forint pályázati támogatást nyert el a gyulai önkormányzat.
Az alpolgármester hangsúlyozta: a beruházás növeli a közlekedésbiztonságot, és csökkenti a várakozással töltött időt a forgalmas csomópont területén, ahol óvoda és iskola is található. Hozzátette: a legkisebbek számára különösen fontos, hogy megtanuljanak szabályosan közlekedni, ezt segíti elő az óvodában tartott esemény.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kiemelte: az intézménynek a pedagógiai programjában is szerepel a biztonságos közlekedésre való nevelés, és a városban egyedülálló KRESZ-parkkal rendelkezik.
A rendezvényen az óvodások többek között láthatósági karpántot és közlekedéssel kapcsolatos rajzokat tartalmazó színezőt kaptak ajándékba.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba