albert andrás
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Sportnapot tartottak a gyulai tüdőkórház pszichiátria rehabilitációs részlegének dolgozói és betegei, valamint a meghívott intézmények szeptember 19-én.
Albert András adjunktustól megtudtuk, hogy pszichiátriai betegeket kezelő Békés megyei otthonok minden évben rendeznek egy sportnapot, amelynek egyrészt a sportolás, másrészt a közösségépítés van a középpontjában, amely során a betegek és az intézmények is megismerkedhetnek egymással.
Az eseményre a mezőkovácsházi, körösladányi és eleki intézmények voltak hivatalosak, amelyet minden évben váltásban, más helyszínen rendeznek meg. A sportnapon a betegekkel és a kísérőszemélyzettel együtt nagyjából 170 fő vett részt.
A nap folyamán sakk, sorverseny, lengőteke, darts, asztalitenisz és futball, valamint kvíz is várta a résztvevőket, akik veterán autókat is megnézhettek a helyszínen.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba