Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai siker Velencéből

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. szeptember 12. 09:00
Gyulai siker Velencéből
Nagyné Kotroczó Andrea az Europen Masters Atletics Championships mezőnyében versenyzett

Az olaszországi Velence városa ad otthont az idei Europen Masters Atletics Championships küzdelmeinek szeptember 5. és 15. között. A negyvenhárom ország sportolóit felsorakoztató mezőnyben a gyulai Nagyné Kotroczó Andrea is képviseltette magát.

Nagyné Kotroczó Andrea olaszországban is letette névjegyét

Forrás: Nagyné Kotroczó Andrea

A Jesolo, Caorle és Eraclea városokban megrendezett seregszemlére Volosinovszki Zoltánné is meghívást kapott, ám a gyulai atléta családi okok miatt nem tudott kiutazni az eseményre. A közel ötezer szenior versenyző között Nagyné Kotroczó Andrea a 10 kilométeres stadionfutásban állt rajthoz állt. Ahogy a Corner-Gyulasport Nkft. versenyzője elmondta, a mezőny mellett az utazási nehézségekkel is meg kellett bíróznia.

– Az utazgatás az egyes stadionok között a különböző városokban nagy bonyodalmakat okozott, mivel voltak buszok, ám ezekre igen drága bérlettel lehetett felszállni. A bérletet csak az akkreditációs központban lehetett megvenni, de aki csak egyszer vagy kétszer utazott, annak nem volt érdemes megvásárolnia. A buszokon pedig nem volt jegyvásárlás lehetőség, ám senkit sem engedtek fel bérlet nélkül – árulta el a gyulai sportoló.

Nagyné Kotroczó Andrea a rajt előtt még nem tudta, hogyan is jut el a verseny helyszínére, mivel a hangulatos üdülő városban taxi sem nagyon járt.

– A verseny előtt néhány órával még nem tudtam hogyan jutok el Eraclea városába, amitől teljesen kétségbe estem. A hotel tulajdonosa megszánt és a saját kocsijával elvitt a verseny helyszínére, ilyen állapotban sikerült a 10 kilométert (25 kör) lefutnom és a hatodik helyen célba érnem.

– Örülök, hogy ismét sikeresen képviselhettem az országot és hozzájárultam a pontszerzéshez a rangos versenyen. Remélem, hogy egyre közelebb kerülök a dobogóhoz, hiszen ez a célom, de ehhez hatalmas akaraterő szükségeltetik – zárta beszámolóját a szenior atléta.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM