Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Külső-Törökzugban is sorsoltak a virágos nyereményjátékban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2019. szeptember 04. 17:30
Külső-Törökzugban is sorsoltak a virágos nyereményjátékban
Harminc nyertes nevét húzták ki a törökzugi nyugdíjasklubban

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Folytatódott a Virágos Gyuláért közösségi akció nyereményjátékának sorsolása szeptember 4-én. A második állomáson a törökzugi nyugdíjasklub tagjainak segítségével húzta ki Kónya István önkormányzati képviselő a nyerteseket.

A képviselő örömét fejezte ki, hogy sikeres volt a Virágos Gyuláért közösségi akció a lakótelepen. A program keretében körzetenként több száz, a városban pedig több ezer ember jutott térítésmentesen virághoz.

A virágosztások alkalmával a megjelentek egy-egy nyereményszelvényt is kaptak, amelyet egy gyűjtőurnába dobhattak be. A nyereménylap kitöltésével a résztvevők sorsoláson vettek részt, amelyen kertészkedéssel kapcsolatos ajándékcsomagokkal gazdagodhattak. A játék szerencsés nyertesei egy későbbi időpontban vehetik át nyereményeiket.

A nyertesek névsorát hamarosan közöljük.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM