ismét nagy csata várható a két együttes között
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A két együttes kiválóan ismeri egymást, hiszen évek óta harcban állnak. A csapatok a tavalyi bajnokság ötödik helyéért folytattak hatalmas csatát, amelyből a gyulai gárda jött ki jobban, hiszen mindkétszer 5-2-es arányban múlta felül ellenfelét.
A tavalyi évben ismét az ötödik pozícióban végzett a fürdővárosi csapat, amely most fiatal játékosokat beépítve szeretné megpályázni a dobogót. A Gyulai Amazonokra egy nagyon kiegyenlített bajnoki szezon várhat, amelyben csak egy-két gárdának lehet biztos a helyezése.
Ahogy azt Molnár Zoltánné előzetesen elmondta, a csapat kerete zömében együtt tudott maradni, ám lesznek új érkezők is.
– A csapat zömében együtt tudott maradni, ám új érkezők is csatlakoztak hozzánk, akik főleg a klub utánpótlás-nevelési rendszeréből érkeznek a felnőttek közé. Igyekszünk nekik minél hamarabb biztosítani a lehetőséget, hogy megérezzék az NB I.-es bajnokság ritmusát.
A gyulai vezetőedző mindenképpen győzelmet vár együttesétől az első fordulóban, amely megalapozná a sikeres bajnoki szezont.
– Kicsit korábban rajtol a szezon, mint azt vártuk, de úgy gondolom, a keret legnagyobb része erőnlétileg és taktikailag is felkészült a 2019/2020-as évre. Győzelmet várok az első találkozón, hiszen a jó rajt mindig fontos egy csapat számára. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a három pontot itthon tudjuk tartani – mondta el a mérkőzésről Molnár Zoltánné.
A szezonnyitó derbi 17 órakor indul majd útjára.


























