Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „Szakmailag erős gasztronómusok építik Gyula város hírnevét”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2019. szeptember 04. 09:00
„Szakmailag erős gasztronómusok építik Gyula város hírnevét”
Krivács Andrást, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnökét kérdeztük a Gasztronómiai Roadshowról

Városunk lett a huszonegy települést érintő Gasztronómiai Roadshow első helyszíne. A döntést a főszervező Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség hozta meg, a megvalósítást a Nemzeti Agrárkamara, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége, a támogatók és a helyszínt biztosító Harruckern János közoktatási intézmény segítették. A hazai gasztrokultúrát erősítő-népszerűsítő rendezvényről Krivács Andrást, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnökét kérdeztük a szeptember 3-ai megnyitón.

krivács andrás

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Kinek köszönhetjük azt a megtiszteltetést, hogy Gyula városa lett az első helyszíne az idén elindított Gasztronómiai Roadshownak, és mi a rendezvény célja?

– A Gasztronómiai Roadshowt a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség kezdeményezte. Lényege, hogy összefogja a gasztronómia összes hazai szereplőjét. Az esemény, amelynek huszonegy helyszíne van, de Gyula városa az első, valójában egy show jellegű előadássorozat, amelynek olyan felépítménye, amilyet még az iskolában, de még a Harvardon sem tanítanak. Ezt elemzi részletesebben Mayer Gyula alelnök prezentációja. Konferenciáinkon nem csak szakmai kérdésekre és az oktatás bizonyos témaköreire térünk ki, hanem magával az élettel foglalkozunk, azokkal a hétköznapokkal, amelyekkel fiatal hallgatóink éppúgy naponta összetalálkoznak, mint a gyakorló kollégák. Kezdődik ez a termőfölddel és tart egészen addig, amíg a vendég fizet és távozik, vagy a legjobb remények szerint visszatér.

– Kiket hívtak meg előadónak a gyulai roadshowra?

– Elsőként Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárkamara elnökhelyettese szólalt fel, majd Bakos Pál főosztályvezető, megyei főállatorvos tartott előadást a Békés megyei élelmiszerbiztonsági aktualitásokról. Ambrus György alelnök a közétkeztetés és a vendéglátás viszonyáról beszélt, Volenter István alelnök a fine dining és a casual dining kapcsolatát elemezte. Barabás Zoltán alelnök a magyar borokról, borpárosításokról és a röviditalokról osztotta meg tapasztalatait a hallgatósággal, érintve az oktatást is, Hajcsunk Tibor alelnök, barista a legújabb kávétrendeket és azokat az ültetvényeket mutatta be, ahonnan ő maga is vásárol. Bobák József, a szövetség Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke a hagyományos és az új típusú terítési szokásokba avatta be a részvevőket.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Gyula ez első, de nem az egyetlen állomása a roadshownak. Hová mennek még el?

– Az egész országot bejárjuk. Gyuláról Jászberénybe megyünk, majd Debrecenbe, s végül Baktalórántházára. Így fedjük le az ország keleti részeit. Következnek az északi megyék, a Nyugat- és a Dél-Dunántúl, a Balaton és a Dél-Alföld.

– Ez az első ilyen típusú rendezvényük?

– Voltak már olyan kezdeményezések, amelyekben a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség partner volt, főszervezők viszont most vagyunk először. Rendezvényünk teljes mértékben showalapokra, videókra, országimázs-filmekre, bemutatkozó anyagokra épül fel. Az elképzelés az, hogy lazább, kötetlenebb beszélgetést kezdeményezzünk a részvevőkkel. Mindenre nyitottak vagyunk, mindenre felkészültünk, és izgatottan várjuk, milyen lesz a végkifejlet.

– Hogyan értékelné Gyula város gasztrokultúráját?

– Nagyon szeretek Gyulára jönni, nemcsak a fürdő, a remek éttermek és a rengeteg turista miatt, hanem azért is, mert a helyi TDM-es kolléganőim nagyon jól végzik a munkájukat. Ugyanis sokat dolgozunk együtt, annak tulajdoníthatóan, hogy jómagam is foglalkozom turizmusfejlesztéssel, és egy saját szállodát is üzemeltetek. Nemrég Kolozsváron promotáltunk közösen: mi az Észak-Alföldet, a Közép-Nyírséget, ők a Dél-Alföldet, és ezen belül Gyulát. Ha arra gondolunk, hogy hat-hét évvel ezelőtt a nemzetközi válogatottat az a közétkeztetési team alkotta, amelyik ma azon dolgozik, hogy előrébb vigye Gyula városát a nemzetközi versenyeken, akkor azt kell mondanom, szakmailag erős gasztronómusok építik az Önök városának hírnevét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)