Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ünnepélyes keretek között adták át a felújított Szent Miklós parkot

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. szeptember 02. 20:34
Ünnepélyes keretek között adták át a felújított Szent Miklós parkot
A beruházás összesen 254 millió forintba került

Családi programok és koncertek várták az érdeklődőket szeptember 2-án a Szent Miklós parkban, ahol délután 17 órakor kezdődött a park átadóünnepsége. Az esemény a Himnusz közös éneklésével és Tóth Tibor szavalatával indult, majd Görgényi Ernő polgármester, Kovács József országgyűlési képviselő és Orbán Balázs miniszterhelyettes, parlamenti és stratégiai államtitkár mondtak köszöntőt.

kovács józseforbán balázs és görgényi ernő 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– A hosszútávú gondolkodásban és a megfelelő léptékű, egymásra épülő fejlesztésekben hiszünk – kezdte köszöntőjét Görgényi Ernő. – Ennek a gondolkodásmódnak köszönhetően juthattunk el – több lépésben – a Kossuth tér 2006-os átépítésétől a Csigakert, a Göndöcs-kert, a Béke sugárút, az Almásy-kastély és a Kossuth Lajos utca felújításán át az egykori kastélypark másik részéig, a millenium évében, 1896-ban telepített Szent Miklós parkig.

A polgármester elmondta, hogy a beruházás az Európai Unió és a kormány által biztosított támogatásból, 214,5 millió forintból valósulhatott meg, amelyet a fürdővárosi önkormányzat 39,5 millió forint önerővel egészített ki.

A Szent Miklós park rehabilitációja a gyógyhelyek komplex fejlesztését megcélzó pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg, amelyre összesen 23 önkormányzat pályázott, de összesen 5 részesült támogatásban, ezeknek egyike volt a gyulai önkormányzat.

– Az, hogy bekerülhettünk ebbe a körbe, az a gyulai turizmus elismerése. 2010 óta kétszeresére nőtt a vendégéjszakák száma településünkön, jócskán megerősítettük tehát vezető szerepünket a Dél-Alföld turizmusában – fogalmazott a városvezető.

A beruházás kapcsán Görgényi Ernő elmondta: a munkálatok során új sétányok épültek, a meglévőket pedig új, jó minőségű burkolattal szélesítették ki. Méltó tereket alakítottak ki a Gyulához kötődő alkotók szobrainak. Új utcabútorokat és hulladékgyűjtőket helyeztek el, a kisvonatok várakozóhelyeinél pedig információs teret alakítottak ki, valamint a park teljes területén díszkivilágítást és automata öntözőrendszert építettek ki.

A zöldfelületek is teljes megújuláson mentek át: kivágtak néhány korosodó fát, elültettek körülbelül 3500 cserjét, 2000 évelő növényt, 3900 tő egynyári virágot – amelyekből a túloldalon található József Attila szoborhoz is jutott –, valamint több 5700 négyzetméter gyepfelületet létesítettek. A fák körüli burkolat – a gyakori kérdéseket megválaszolva – vízáteresztő anyagból készült.

– Amellett, hogy mind a gyulai polgároknak, mind az ideérkezőknek szebb és élhetőbb, igazi közösségi teret biztosítunk a rehabilitációval, egyben műemléki jelentőségű fejlesztést is megvalósítottunk. E történelmi park térfalait védett utcaképet alkotó épületek, helyi védelem alatt álló épületek és védett műemléki épületek határolják.

A polgármester aláhúzta: a beruházást ezúttal is helyi vállalkozás valósította meg, amely egyértelmű érdeke a városnak, hiszen így lehetőséget kapnak a helyben dolgozó, helyi munkaerőt alkalmazó, helyben adót fizető vállalkozások.

– Ez a beruházás is azt üzeni, hogy a kormánnyal nem harcolni kell, hanem együttműködni, mert így gyarapodik és épül városunk – zárta beszédét Görgényi Ernő.

A köszöntők sorát Kovács József folytatta, aki elmondta, hogy tisztelettel adóznak a 2010 előtt elvégzett fejlesztések előtt, hiszen ezek jól és szervesen kapcsolódnak a mai beruházásokhoz. Kilenc évvel ezelőtt azonban új korszak kezdődött, amely alatt harmonikus és gyümölcsöző volt az együttműködés, amelyet a fejlesztések érdekében tudtak tenni.

Mindez csak akkor ér valamit és akkor tudunk előbbre jutni, ha ezeket a beruházásokat meg is tudjuk valósítani – fogalmazott a képviselő és hozzátette, hogy mindez számunkra különösen fontos, hiszen Gyula évek óta a leglátogatottabb turisztikai célpontok között szerepel, így ez mindenki arra a szervezett fejlesztésekre kötelez, amelyek még több turistát vonz a városunkba.

„Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok” – kezdte megnyitóbeszédét egy Márai Sándor idézettel Orbán Balázs. Mint mondta, ez jól mutatja a politikai igazi természetét, országos és helyi szinten egyaránt.

– Csak a jól végzett munka viheti előre az országot, az országot pedig akkor lehet felemelni, ha minden részét egyszerre emeljük – fogalmazott.

Hangsúlyozta: Gyula az egész nemzet számára fontos hely, hiszen mindannyian emlékezni fogunk Kerecsényi Miklósra, Erkel Ferencre vagy Halmos Bélára, de városunk hivatása mégis a turisztika, amely kapcsán jól látható számok mutatják, hogy mennyire sikeresek vagyunk ebben a tekintetben, a mostani átadó apropója is ehhez kapcsolódik.

A miniszterhelyettes elmondta, hogy a 20. század nem a magyarság évszázada volt, ez pedig Gyulán is érződik, a feladatunk pedig az, hogy a 21. században ezt megfordítsuk, mindez csak rajtunk múlik, elindulhatunk a gyarapodás útján. Visszautalt a Márai Sándor idézetre is, amely különösen igaz akkor, ha a jövőt tervezzük.

– A magunk mögött hagyott évek bebizonyították, hogy csak a jól elvégzett munka, a körültekintő tervezés és a határozott kivitelezés az, amely siker hozhat. Ezért változtak meg a dolgok 2010 óta az országban, hiszen a kormány elvégezte és elvégzi a munka ráeső részét. Mi azt tudjuk vállalni, hogy újabb és újabb lehetőségeket biztosítunk a családoknak, az egyházaknak, a gazdasági, kulturális és sportélet szereplőinek, a köznevelésben és szociális szférában dolgozóknak.

Orbán Balázs úgy fogalmazott, hogy a gyulaiak élnek is ezekkel a lehetőségekkel, a város látható módon halad előre, a beruházások pedig egyszerre vannak tekintettel a múltra, jelenre és jövőre, valamint arra, hogy olyan dolgokat hozzanak létre, amelyek hozzá tudnak tenni a város mindennapjaihoz is.

Beszéde végén a miniszterhelyettes városunkat az országhoz hasonlította, mert mindkettő sikeres: szívós, kemény türelemjátékkal, a nehézségeket leküzdve dolgozik, van víziója, kompetens és lokálpatrióta vezetése.

A köszöntők után oklevelet nyújtottak át a sikeresen elvégzett beruházás miatt Virág Zsolt szakértőnek, a Nemzeti Kastélyprogram Kft. ügyvezetőjének, Andaházi László tervezőnek, a Panda Pont Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetőjének és Piskolty Tibornak, a Futizo Kft. ügyvezetőjének.

Az ünnepség Siluan Maniula püspök áldásával és a Dürer-szobor előtt felállított szalag ünnepélyes átvágásával zárult.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)