Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Átvette Libor János-díját Csepreghy Tímea fogszakorvos

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2019. augusztus 28. 11:42
Átvette Libor János-díját Csepreghy Tímea fogszakorvos
A szakembert magas színvonalú munkájáért tüntette ki Gyula város képviselő-testülete

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Csepreghy Tímea fogszakorvost is kitüntette idén magas színvonalú munkájáért Gyula város önkormányzatának képviselő-testülete. A Libor János-díjat Görgényi Ernő polgármester nyújtotta át a szakembernek augusztus 28-án a városháza ovális termében.

Tevékenysége elismeréseképpen, elsősorban a gyulai felnőtt fogászati ellátásért végzett magas színvonalú munkájáért részesítette Libor János-díjban idén Csepreghy Tímea fogszakorvost Gyula város önkormányzatának képviselő-testülete. Az érmet és a testület döntését igazoló okiratot Görgényi Ernőtől, Gyula város polgármesterétől vehette át a kitüntetett augusztus 28-án a városháza ovális termében. A kivételes alkalmat azért szervezték meg, mert a szakember nem tudott részt venni a Semmelweis-ünnepségen, ahol átnyújtották a 2019. évi díjakat.

Csepreghy Tímea tanulmányait szülővárosában, a kolozsvári orvosi és gyógyszerészeti egyetemen folytatta. Szakvizsgáját 2005-ben szerezte meg a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Gyulai kötődése 2003-ig nyúlik vissza: ekkor kezdett dolgozni Iványi Katalin rendelőjében, amely a szegedi egyetem akkreditált képzőhelye volt. A szakvizsga megszerzését követően, 2006-ban vette át tőle az 5. sz. fogorvosi körzet működtetését.

Bár körzetéhez csak felnőttek tartoznak, magánpraxisában gyermekeket is fogad. 2010–2012 között helyettesítési feladatokat is ellátott az Egészségügyi Alapellátási Intézmény ifjúsági fogászatán, ezzel segítette az ellátás folyamatosságának biztosítását. Szakvizsgája megszerzése óta Csepreghy Tímea negyven továbbképzésen vett részt, olvasható a díjazott méltatásában.

Az elismerés átadását követően a szakember megköszönte a bizalmat, amelynek, mint mondta, igyekszik megfelelni a továbbiakban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)