Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Országszerte ellenőrzik a tűzijátékokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2019. augusztus 15. 17:00
Országszerte ellenőrzik a tűzijátékokat
A hatóság átnézi többek között az előzetes tervet, a telepítést és a menekülési útvonalak kijelölését is

A tűzoltók országszerte ellenőrzik az augusztus 20-ai tűzijátékok előzetes tervét, telepítését, a biztonsági távolság betartását, az oltóvízforrások helyét és a menekülési útvonalak kijelölését – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Mukics Dániel közölte: az augusztus 20-ai budapesti központi ünnepségen a társszervek mellett tűzoltók is biztosítják az uszályok, a Lánchíd, valamint a pesti és a budai rakpart és környékük biztonságát. A több ezer tűzijátékeszköz biztonságos felhasználását a helyszínen 55 tűzoltó felügyeli 16 járművel – tette hozzá.

A közlemény szerint, a Dunán három rohamcsónak, a Szent Flórián tűzoltóhajó és tűzoltóbúvárok állnak majd készenlétben. Mindemellett a katasztrófavédelem részt vesz a légi és vízi parádé, valamint a Szent Jobb körmenet biztosításában is.

A szóvivő arra kér mindenkit, hogy ha tüzet, nem megfelelően működő tűzijátékot vagy visszahulló pirotechnikai terméket észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot vagy értesítse a helyszínen lévő tűzoltókat.

Arról is beszámolt, hogy a katasztrófavédelem is képviselteti magát a központi rendezvény irányításáért felelős operatív törzsben, amely kedvezőtlen időjárás esetén le is állíttathatja a rendezvényt.

Veszély esetén az ünnepség résztvevői kövessék a hangszórón keresztül, illetve a hatóságoktól és a biztonsági személyzettől érkező utasításokat – hívta fel a figyelmet Mukics Dániel.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)