Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pasztellfestők Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2019. június 14. 09:30
Pasztellfestők Gyulán
A Pasztellfestők Országos Egyesületének nyílt kiállítása a művelődési központban

A kiállítást Cs. Tóth János nyitotta meg

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A Pasztellfestők Országos Egyesületének nyílt kiállítása június 13-án az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A tematikailag sokszínű tárlat július közepéig látható.

Az érdeklődők Ballonyi Pál Margit, Bányai Szabados Katalin, Gonda Zoltán, Gyarmathy Ágnes, D. Király Sándor, Koczogh Anikó, Komiszár János, Koroknai Róza, Korompay Dóra, Laczkó-Szilágyi Imre, Láng Eszter, Nagy László, Palotai Erzsébet, Rácz Imre, Ritók Lajos, Sáli Róza, Sárközy Erzsébet, Török Anikó és Vassy Erzsébet képeit tekinthetik meg a földszinti kiállítótérben.

Cs. Tóth János művészeti író, a szervezet elnöke a megnyitón felidézte: egyesületüket a tavaly elhunyt Sipos Zsófia festőművész alapította 2003-ban. Elmondta: huszonkét tagjuk közül húsznak látható alkotása Gyulán.

Kiemelte: az egyesület tagjai számos hazai és határon túli településen bemutatták már alkotásaikat, legutóbb Nyíregyházán, Kisvárdán, Miskolcon, Vácott és Hatvanban rendeztek kiállítást munkáikból. Hozzátette: a szervezet nyári művésztelepeket is rendszeresen szervez az ország különböző pontjain.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az elnök úgy fogalmazott: a pasztell különös és nehéz műfaj, az e technikával készült képek ködösek, párásak, derengő hangulatúak. A fürdővárosi tárlaton többek között szakrális témájú, a természetet megörökítő és a mozgás által ihletett képek kerültek a falakra.

Cs. Tóth János zárásként Kierkegaard dán filozófust idézte, aki szerint az életet előrefelé éljük, és visszafelé értjük meg. Ennek kapcsán kifejtette: azért vannak a művészek, hogy a világot már akkor megértsük, amikor átéljük. Mint mondta, erre adnak lehetőséget a kiállított képek.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)