Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Őzet ütött el egy autó Gyula és Békéscsaba között

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. június 12. 11:14
Őzet ütött el egy autó Gyula és Békéscsaba között
Rendőrségi hírek Békés megyéből

Békéscsabán, Szarvason és Szeghalmon is közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök június 11-én – írta a police.hu.

Békéscsaba külterületén reggel háromnegyed kilenc körül összeütközött két személyautó. A balesetben az egyik jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett.

Egy órával később, a 44-es számú főút Gyula és Békéscsaba közötti szakaszán egy személyautó őzet ütött el. Az elöl ülő utasnál le volt húzva az ablak, amelyen keresztül az állat nekiütközött a férfinak is, aki könnyebben megsérült.

Szarvason, a Mátyás király utcában délután négy óra körül egy jármű kinyíló ajtajának nekihajtott egy kerékpáros nő, aki elesett, és nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Szeghalmon, az Arany János utcában este hét óra körül egy nő úgy közlekedett a kerékpárjával, hogy gyermekülés nélkül vitte a biciklijén az ötéves unokáját. A gyermek egyik lába beszorult a hátsó kerék küllői közé, a mentők a fiút könnyű sérüléssel vitték kórházba.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)