Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Erkeles diákok Ditzingenben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2019. június 12. 16:56
Erkeles diákok Ditzingenben
Hírek az Erkel Ferenc gimnáziumból

 

Fotó: Erkel Ferenc gimnázium 

A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium tanulói ismét részt vettek a Gyula–Ditzingen testvérvárosi cserediákprogramon. Egy évvel ezelőtt a német diákok látogattak el hozzánk, idén miénk volt a lehetőség.

Farkas Gabriella tanárnő és Veres János tanár úr kíséretében indultunk útnak május 24-én, pénteken, egy hétre. Vendéglátó családjaink mindent megtettek értünk, és rengeteg izgalmas programot szerveztek nekünk, mivel a hétvégét mindenki a családokkal töltötte. Így például mi ellátogattunk Tripsdrillbe, egy óriási élményparkba, a Porsche és Mercedes Múzeumba, részt vettünk diákjaink edzésein és iskolai óráin, betekintést nyerhettünk mindennapjaikba, sőt még a helyi ínyencségeket is megkóstoltuk.

Kedden Ditzingen alpolgármestere fogadott minket, és a helyi diákok megmutatták nekünk városukat, valamint a gimnázium igazgatója is köszöntött bennünket. Délután Stuttgartba utaztunk, ahol egy nem mindennapi kvíz után szintén városnézés következett. Mindkét városban rengeteg gyönyörű épületet és parkot láttunk, melyek örökké az emlékezetünkben élnek tovább.

 

 

Fotó: Erkel Ferenc gimnázium 

Szerdán az iskolájukban egy lenyűgöző programon, a Kulturabenden vettünk részt, melynek témája a fenntarthatóság volt. A csütörtök, amely ott egy ünnepnap jegyében telt, már a búcsúzkodásról szólt, és a káprázatos naplemente megtekintésével zárult egy közeli kilátóhelyen. Este a családok búcsúajándékkal köszöntek el tőlünk.

Az indulás napján „az egyik szemem sír, a másik nevet” érzés fogott el minket. Sírtunk, mert véget ért a németországi kirándulásunk, de boldogok voltunk, hogy ennyi élménnyel gazdagodtunk, és hogy a befogadó családok része lehettünk erre a pár napra.

Bár a cserediákprogram véget ért, reméljük, hogy az ott szövődött barátságok örökké tartanak.

Ezúton köszönjük iskolánk alapítványának, az „Erkel Ferenc Gimnázium tehetségeiért” Alapítványnak és a Gyulahús Kft.-nek az utazásunkhoz nyújtott támogatást.

 

Illyés Enikő és Krucsó Réka (11. B osztály)

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)