Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 15 súlyos és 46 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. június 07. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 15 súlyos és 46 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 62 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét,15 súlyos és 46 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 155 személyt fogott el, közülük 49 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 81 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 201 személyt állítottak elő, köztük 99 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 14 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 93 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 21 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

A rendőrök és a katonák 23 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM