Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Görgényi Ernő: büszkék vagyunk arra, hogy Gyula felkerült az Airbus térképére

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. május 29. 10:35
Görgényi Ernő: büszkék vagyunk arra, hogy Gyula felkerült az Airbus térképére
Az építkezés 2020 első felében indulhat el

Gyula lesz a helyszíne az Airbus Helicopters új gyárának, ahol a helikopterekhez szükséges precíziós forgóalkatrészeket fogják előállítani – jelentette be a hírt Görgényi Ernő polgármester május 29-én sajtótájékoztatón, amelyen jelen volt Kovács József országgyűlési képviselő, Gajda Róbert, a Külgazdasági és Külügyminisztérium politikait tanácsadója, valamint a fürdővárosi képviselő-testület egy része.

görgényi ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Görgényi Ernő elmondta: Gyula város gazdasága várostörténeti jelentőségű lehetőség előtt áll. Mint fogalmazott, a rendszerváltozáskor – a szocialista gazdasági szerkezet átalakítása miatt – a fürdőváros gazdasága súlyos veszteségeket szenvedett, leépült a könnyűipar, a gépipar, összezsugorodott az élelmiszeripar, munkahelyek ezrei szűntek meg. A város gazdasági leépülésének mélypontját akkor érte el, amikor a baloldali kormány vezette Magyarországot, és baloldali vezetés irányította Gyula városát. Ezekben az években szűntek meg az utolsó jelentős ipari termelő egységek: 2004-ben felszámolták a gyulai tejporgyárat, 2005-ben a Gyulai Húskombinátban leállították a vágást, bezárták a vágóhidat – fejtette ki.

– 2010-ben a magyarok új országgyűlést, és ezzel új kormányt, a gyulai polgárok pedig új városvezetést választottak – emelte ki a polgármester. – A gyulaiak nemet mondtak a további gazdasági leépülésre. A gyulai városvezetés a kormánnyal szövetségben újjászervezte a felszámolás alá került, végóráit élő gyulai húsipart, amely mára a gyulai gazdaság egyik sikerágazata.

Kiemelte: a városvezetés nyolc éve készül arra, hogy előkészítsen magas hozzáadott értékű, modern technológiát alkalmazó ipari beruházásokat városunkban. Az elmúlt években sok tárgyalás alkalmával kerestük ennek a lehetőségét, de Gyula autópályáktól való távolsága leküzdhetetlen akadályt képezett. Az Orbán-kormány által elkezdett M44-es gyorsforgalmi út építése végül áttörést eredményezett.

– Tavaly november óta folytattunk intenzív tárgyalásokat az Airbus Helicopters vezető nemzetközi helikoptergyártó vállalattal egy gyulai üzem megvalósítása érdekében. Orbán Viktor miniszterelnök személyesen is elkötelezett Gyula város gazdasági fejlődése iránt, az ő támogatásának köszönhetjük, hogy Gyula lett az egyik javasolt helyszín. Innentől rajtunk volt a sor, hogy meggyőzzük az Airbus Helicopters döntéshozóit. Tárgyalásaink eredményeként az Airbus Helicopters több magyarországi helyszín közül Gyula városát választotta az új gyár helyszínéül. A Gyulán létesítendő gyáregység precíziós forgóalkatrészeket fog előállítani. Emellett a magyar kormány vállalta egy felületkezelő üzem megépítését is.

Görgényi Ernő hangsúlyozta, hogy a városfejlesztési koncepció is tartalmazza, hogy a turisztikai és az intézményi hálózat mellett szükséges a gazdasági szektor arányának növelése is.

– A foglalkoztatottság növekedése, a dolgozók jövedelmének és költésének növekedése, az adóbevételek növekedése együttesen tovább fejlesztik városunk gazdaságát, és növelik az önkormányzat bevételeit is.

A városvezető megköszönte a segítséget a magyar kormánynak, valamint külön köszönetet mondott Maróth Gáspár kormánybiztosnak, aki az Airbus Helicopters és a város közötti kapcsolat megteremtéséhez nyújtott segítséget.

 

kovács józsef

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– Büszkék vagyunk arra, hogy partnerei lehetünk a világ egyik vezető repülés- és űrtechnikai vállalatának, büszkék vagyunk arra, hogy Gyula város felkerült az Airbus térképére – mondta a polgármester.

Görgényi Ernő elmondta azt is, hogy az elsődleges feladat, hogy a füves területet, amely a Rosu utcától a Bródy Imre útig terjed, jogilag és fizikailag is alkalmassá tegyék a beruházásra.

Megtudtuk, hogy a városban képzéseket is fognak tartani: hónapok óta tartanak a tárgyalások a gyulai és békéscsabai szakképző centrumokkal. Az Airbusnak van egy saját képzési programja, ezt fogják a Repülőgépipari Akadémia keretein belül a szakképzési rendszerbe integrálni.

A városvezető szerint nem egy összeszerelő üzemet akarnak létesíteni a városban, ahová képzetlen embereket vesznek fel. Olyan embereket foglalkoztatnának, akiket nem lehet egyik pillanatról a másikra lecserélni, és meg kell fizetni a tudását.

Kovács József köszönetet mondott továbbá Szijjártó Péter külügyminiszternek, valamint Gajda Róbertnek, a Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai tanácsadójának is.

Kiemelte: mindez hatalmas dolog a város számára, hiszen régóta várnak egy komoly ipari beruházásra, amely képzett munkaerőt alkalmaz, valamint hosszú távú biztonságot is nyújt. Hozzátette: előremutató lépés, hogy a turizmus mellett kiépül egy másik gazdasági pillér is, amely nagyon fontos a város jelene és jövője szempontjából.

A képviselő kitért arra is, hogy a beruházás szempontjából nem elhanyagolható az M44-es út építése sem, hiszen a jó minőségű utak is fellendítik a gazdasági életet.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)