Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tizenöt emlékhelyet koszorúztak meg a magyar hősök emlékünnepe alkalmából

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2019. május 28. 16:15
Tizenöt emlékhelyet koszorúztak meg a magyar hősök emlékünnepe alkalmából
Bekerülhet a helyi települési értéktárba a gyulai hősök és áldozatok emlékműegyüttese

Koszorúk kerültek május 28-án a háborúkban és diktatúrákban elesett katonák és civilek gyulai és környékbeli emlékműveire. A tiszteletadás, amelyen az önkormányzat, a Hadigondozottak Érdekvédelmi Egyesülete és az Október 1956. Alapítvány képviselői vettek részt, a Göndöcs-kertben található 20. századi hősök és áldozatok emlékművénél kezdődött.

az elesett katonákra és civilekre emlékeztek ma gyulán

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

– A Göndöcs-kertben felállított emlékműnél minden évben lerójuk kegyeletünket a hősök és áldozatok emléke előtt – nyilatkozta lapunknak a gyulai koszorúzáson Kónya István, Gyula város alpolgármestere. Mint mondta, ez az emlékmű érzékletesen fejezi ki, hogy minden egyes áldozatról megemlékeznek, hisz Kohán György szabadtéri alkotása az első világháborútól kezdve a zsidóüldözésen át a málenkij robotban meghurcoltakig és elhunytakig valamennyi hősnek örök mementót állít.

Az emléknapot először 1917-ben iktatták törvénybe, majd az 1924. évi 14. törvénycikkben azt is rögzítették, hogy minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének fogja szentelni. Ennek ellenére az ünnepet 1945-től, a kommunista időszakban nem tartották meg, mutatott rá az elöljáró. Hozzátette: az elesett magyar katonákról csak a rendszerváltás után lehetett ismét megemlékezni hivatalosan. Majd 2001-ben, az első Orbán-kormány idején elfogadott 63. törvény a korábbi ünnep körét tovább bővítette, és mindazokra kiterjesztette, akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Bagyinszky Zoltántól, az Október 23. Alapítvány elnökétől a helyszínen megtudtuk: már készül a gyulai és környékbeli emlékhelyek dokumentációja, azzal a céllal, hogy együttesen kerüljenek be a Gyulai Települési Értéktárba. A tisztségviselő érdeklődésünkre azt is kifejtette, hogy ezek közé a szovjet katonák emlékhelye is bekerül, amit a nap során szintén felkerestek és megkoszorúztak. Hisz olyan fiatalok emlékhelyeiről van szó, akik áldozatai lettek egy világégésnek. Megjegyezte: a Don-kanyarban található 200 ezer magyar katonasírhoz is van rendelve valaki, aki a hantokat rendben tartja. Ezt nemzetközi szerződések írják elő és szabályozzák.

– Így ma tulajdonképpen nemzetközi szerződést teljesítettünk, gyűlölet nélkül egy hősi temetőben, amit Gyula városa példás módon gondoz – fogalmazott az elnök.

Május 28-án összesen tizenöt helyszínt kerestek fel az emlékezők, köztük a két református, a zsidó, a németvárosi és a Szentháromság-temetőt.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)