alt norbert
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Alt Norbert emlékeztetett: április 11-én jelentették be, hogy Gyulára érkezik az ingyenesen látogatható Lego-kiállítás, amely egyrészt egy klasszikus értelemben vett tárlatot takart, másrészt interaktív foglalkozásokat kínáltak az érdeklődőknek.
A kiállítás huszonhét napig volt látható a Kohán Képtárban, a látogatószámok pedig sokatmondóak: április 30-tól május 26-ig 6378 fő egyéni látogató nézte meg a tárlatot, valamint vett részt a foglalkozásokon. A csoportos látogatók száma is kiemelkedő, hiszen összesen 95 csoport volt a képtár vendége, amely 2020 főt jelent, így az elmúlt egy hónap eredménye 8398 látogató.
Az alpolgármester hangsúlyozta: a számok azt tükrözik, hogy volt értelme a kiállítást a fürdővárosba hozni, információk szerint pedig nem csupán gyulaiak nézték meg a tárlatot, hanem a környező vidéki településekről is érkeztek vendégek. Mint mondta, ezek után érdemes megfontolni, hogy hasonló volumenű kiállításokat hozzanak Gyula közösségi terekbe.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

























