A győztes gyulai csapat
Fotó: Esély Pedagógiai Központ EGYMI Pánczél Imre Tagintézménye
Ahogy azt az Esély Pedagógiai Központ EGYMI Pánczél Imre Tagintézményének tájékoztatójából kiderült, a verseny célja az elsajátított szociális készségek alkalmazása új, versenyszerű szituációkban volt.
A megmérettetésben az országos tanulmányi versenyen az értelmileg akadályozott tanulók nevelését-oktatását ellátó általános iskolák 5-8. évfolyamos tanulói vehettek részt, akik öt plusz egyes csapatokban teljesítették a feladatokat. Az öt állomásból álló versenysor általános ismereteket, életvitelt és gondozási ismereteket, kézműves tevékenységet, konyhai gyakorlatokat és játékos erdei akadályversenyt tartalmazott.
A regionális fordulóra három csapat nevezett, amelyen a Kuti Bernadett, Kiss Otília, Polonkai Bettina, Mihucz Ákos és Juhos Tamás által felkészített gyulai csapat indult el. A fürdővárosi intézményből Sosterics László, Kiss Patrik, Sajtos Alexandra, Szegedi Balázs, Pintér Attila és Németh Ádám ért el első helyezést, amelynek köszönhetően a rendező iskola végzett a tanulmányi verseny élén.
A gyulai csapat győzelmével kvalifikálta magát az országos tanulmányi versenyre, amelyet Pécsett rendeznek május 23. és 24. között.
Eredmények: 1. Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézménye, 2. Hódmezővásárhely Kozmutza Flóra EGYMI csapata és 3. Békéscsaba Esély Pedagógiai Központ.

























