TÁJÉKOZTATÁS A KÓBOR EBEKKEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOKRÓL
Ezúton tájékoztatom Gyula város polgárait, hogy Gyulavári területét érintően a kóbor ebek elszaporodásával kapcsolatos lakossági jelzések nyomán a következő intézkedéseket tettem:
- a Gyulai Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályának Közterület-felügyelete a hét három napján tart bejárást Gyulaváriban, kifejezetten a kóbor ebekre figyelemmel, szükség esetén jelzéssel él a gyepmester irányába;
- a gyepmester heti egy alkalommal, előre meg nem határozott időpontban, külön értesítés nélkül is végez bejárást különös figyelemmel azokra a területekre, ahol korábban kóbor ebek jelenléte volt tapasztalható;
- amennyiben a kóborló eb gazdája felderíthető és megállapítható, hivatalból állattartási eljárás indul az állattartóval szemben, mert a hatályos jogszabályok értelmében az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szökésének megakadályozásáról.
A fentiek alapján tisztelettel kérem a lakosság együttműködését: az állattartókat felhívom a felelős állattartásra, illetve kérem, hogy amennyiben kóbor ebet látnak, jelezzék a közterület-felügyeletnek az 526-809-es telefonszámon hétfőtől csütörtökig a 7:30–8:30-ig, illetve a 15:30–16:00-ig terjedő időszakban vagy a gyepmesternek a 06-30-621-6795-ös telefonszámon.
Gyula, 2019. április 11.
Dr. Csige Gábor jegyző