Különleges hangulat részese lehetett a nagy számban megjelent publikum Karen Carroll gospel-koncertjén a Gyulai Várszínház Kamaratermében. Az Egyesült Államokból származó gitáros-énekesnő igazán hitelt érdemlő módon adta elő azt a műfajt, melyet másképpen nem is lehet.
Az óangol kifejezésből (God spell – isteni varázs) eredő nevű gospel zene a keresztény egyén vagy közösség hitéletének egyik alternatív kifejezési módja. Az USA-ban, a 20. századelőn a színes bőrű Krisztus-hívők közösségei öntötték ilyen formában zenébe-dalba hitvallásukat, amelyek ma már nem csak templomokban hangoznak el, hiszen a gospel a világi jellegű zenei rendezvényeken is igen közkedvelt stílussá vált. A keresztény himnuszok és néger spirituálék utódjának tekinthető műfajban nagyrészt soul, blues és country-zenei elemeket találhatunk meg, a szövegek igen mély spirituális tartalmúak, amelyek Isten, Jézus Krisztus és a Szentlélek iránti tiszteletet, hálát fejezik ki. Jellemző, ahogy a többszólamú vokállal megtámasztott szólóénekest orgonával, zongorával, gitárral, és/vagy ütős hangszerekkel kísérik.
Karen Carroll chicagói énekes, gitáros és szövegíró, hatéves korában kezdte zenei pályafutását. Neves mesterektől tanult gitározni, és tizennégy évesen az édesanyja blues-zenekarában játszott. 2008-ban a chicagói bluesfesztiválra maga B.B. King hívta meg Karent, aki pár éve Európába költözött a beskatulyázások és a szűk látókörű elvárások elől menekülve. Jelenleg állandó zenekarával, a Mississippi Grave Diggers-szel turnézik, akik igen különleges hangszerelésben és felfogásban játsszák a bluest. Az énekesnő 2007 novemberében már adott egy telt házas blues-műsort ezen a színpadon, sikerét a mostani nagyszámú közönség is bizonyítja.
Az előadás első részében Karen énekét hallgathattuk saját gitárkíséretével. A klasszikus gitár lágy zendülésén egy karakteres, mély, igazi fekete női orgánum zengett akkor imákat a falak között. A koncert elején és a számok között érthetően, tagoltan beszélt az Istennel és a karácsonnyal való viszonyáról, de aki nem tanult angolt, az is megérthette Krisztus és az emberek iránt érzett szeretetét. Megható énekének erőteljes mélyei érdekes megvilágításba helyezték az ismert Amazing grace zsoltárt, és a Sometimes I feel like a motherless child kezdetű spirituálé magányossága és az imában való megnyugvás szinte tapinthatóvá vált a dal szüneteiben. Az újdonság erejével melegített az ilyenkor decemberben a (jég)csapból is folyó Csendes éj, amit Frankie Lato hegedűvirtuóz kísért.
Kisebb szünet után az énekesnő zenekara, a Mississippi Grave Diggers unplugged formációja is a deszkákra lépett, hogy még több hangszert és teret adjon a daloknak. Az Oláh Andor (herfli), Frankie Lato (hegedű) és Gyöngyösi Gábor (Hammond-orgona) által képviselt „sírásók” mesteri módon kísérték a blues-hangot. Kuriózumként hallhattuk őket egy-egy szóló erejéig is, többek között figyelemre érdemes volt például Oláh Andor szinte természethangokat sejtető, különleges és dinamikus szájharmonika-játéka, vagy Frankie Lato gitártartásban előadott pizzicatója. (Kíváncsi lettem volna a teljes zenekarra, ahol gitár, basszusgitár és dob is megszólal, no de majd legközelebb.) A gospel-est végén kiérdemelt vastaps hívta vissza a zenészeket, akik ezt méltó módon honorálták. A végére igazi, ritmusos, templomba illő, közönségénekeltető gospel-hangulatot teremtettek, ahol az ütemes ámenek (európai szokás szerint) kissé visszafogottan, de annál egybehangzóbban csendültek a közönségből.
Aki „csak” a zene miatt jött el, az is megtalálhatta számítását az énekesnő kivételes hangjának és zenekara profizmusának köszönhetően, de Karen Carroll hiteles és őszinte hite, szeretete miatt e koncert kapott egy olyan spirituális pluszt, amitől egy valódi és rendkívüli istentisztelet volt ez többünknek. God bless you, Karen!
