Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Közös dobálásra várták a gyulai iskolásokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. április 04. 11:00
Közös dobálásra várták a gyulai iskolásokat
Második alkalommal találkoztak a fürdővárosi nebulók a városi dartsbajnokságon

Második alkalommal mérhették össze dartstudásukat a gyulai általános iskolák tanulói április 3-án. Az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézményében tartott sportnapon ép és sérült gyerekek mérték össze tudásukat.

Dartsban versengtek a gyulai diákok

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ahogy azt Szelezsánné Poptyilikán Anikó tagintézmény-vezetőhelyettes elmondta, a megmérettetés célja a darts népszerűsítése, illetve a fogyatékos gyermekek integrációját elősegítő rendezvény megtartása, ahol a többségi iskolák számára érzékenyítő program keretében ismerkedhetnek egymással a tanulók.

A közel ötven fős mezőnyben a házigazda iskola tanulóin kívül a Dürer Albert Általános Iskola, az Implom József általános iskola, a Magvető Református Általános Iskola, a Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola, és Nicolae Balcescu Román Általános Iskola nebulói álltak a táblák elé.

 

 

Fotó: Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézmény

A verseny legjobbjai éremdíjazásban részesültek, de a szervezők a legmagasabb pontszám elérését is díjazták. Egy sorozaton belül Hulik Roxy (472 pont) és (449 pont) Balogh Leon érte el a legmagasabb pontszámot.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Eredmények: 

I. korcsoport leány: 1. hely Sándor Nóra (Dürer), 2. hely Mikulán Adél (Magvető) és 3. hely Hulik Roxy (Magvető). I. korcsoport fiú: 1. hely Tóth Dániel (Dürer), 2. hely Sosterics Levente (Esély) és 3. hely Balogh Leon (Karácsonyi).

II. korcsoport leány: 1. hely Blömer Abigail (Implom), 2. hely Sárközi Alexandra (Esély) és 3. hely Gál Szilvia (Esély). II. korcsoport fiú: 1. hely Rákos Tamás (Magvető), 2. hely Szigetvári Kevin (Karácsonyi) és 3. hely Formanek Ákos (Magvető).

III. korcsoport fiú: 1. hely Balogh Máté (Esély), 2. hely Zsákai Rudolf (Esély) és 3. hely Sosterics László (Esély).

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)