A gyulai adományozók korábban is adományoztak a dévai gyermekeknek
Forrás: Schlett Győző
Dévára a sors fura fintora vezette el Schlett Győzőt, hisz az egyik erdélyi túrájuk alkalmával lerobbant a motorkerékpárok egyike. Bajba jutott társuk segítségére ekkor a dévai otthon lakói és munkatársai siettek: előbb akkumulátort és szerelőt szereztek számára, majd vendégül is látták, szállást biztosítottak a pórul járt kirándulónak. A gyulaiak így hálájuk jeléül juttatják most el szeretetcsomagjaikat a dévaiakhoz.
Forrás: Schlett Győző
Korábban Böjte Csaba atya nagyszalontai otthonának lakóit támogatták ünnepekkor adományaikkal a gyulai motorosok, Dévára most mennek másodjára, nem is üres kézzel. A helyiek ugyanis bőkezűen adakoztak, főként az immár összeforrt társaságot alkotó természetjárók és a már említett motoros barátok, tudtuk meg Schlett Győzőtől. Mivel ő maga kerékpárokat szerel és épít, bicikliket is visz a nebulóknak, ezen kívül tévét, ruhaneműket és sok-sok könyvet. Mint mondta, az ottani magyar gyerkőcöknek erre nagyon nagy szükségük van. Az útnak feleségével és két leányával vág neki március 16-án, egy kisbusszal.
Az ajándékozás mellett Schlett Győző azt is tervbe vette, hogy az otthon összes bicaját megjavítja, ami hozzávetőleg harminc kerékpárt jelent.