Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 1 súlyos és 24 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. február 21. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 1 súlyos és 24 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 26 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 1 súlyos és 24 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 193 személyt fogott el, közülük 68 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 82 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 205 személyt állítottak elő, köztük 98 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 12 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 87 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 27 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök 1 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 6 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 1 személy ellen közokirat-hamisítás, 2 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)