Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ünnepélyes keretek között adták át a felújított Csemeteház bölcsődét

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. február 06. 14:10 • Frissítve: 2019. február 06. 16:10
Ünnepélyes keretek között adták át a felújított Csemeteház bölcsődét
Az épületet 252 millió forintból korszerűsítették

Ünnepélyes keretek között adták a Csemeteház bölcsődét február 6-án. A 252 millió forintból felújított épületet kibővítették, és multifunkcionális közösségi térrel, valamint számos új szobával látták el. Az átadón Kovács József országgyűlési képviselő, Görgényi Ernő polgármester, Kónya István alpolgármester és Torma Béla önkormányzati képviselő mondott beszédet.

a szalagot kónya istván, kovács józsef, hegyi krisztina, kiss szabolcs, görgényi ernő és torma béla vágták át

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Azok a gyermekek vannak ünnepélyes megnyitónk középpontjában, akik a közösségi életüket épphogy csak megkezdték: a bölcsődések – kezdte köszöntőjét Torma Béla önkormányzati képviselő. – Nem mindegy, hogy milyen körülmények között töltik el napjaik nagy részét. Ma egy olyan intézményben lehetünk, amely a 21. század követelményeinek mindenben megfelel. A Csemeteház bölcsőde mind személyi, mind infrastrukturális feltételei alapján ajánlható a kisgyermekes családoknak.

A képviselő kiemelte, hogy az önkormányzat nemcsak a legkisebbekkel foglalkozik, hanem az idősebb generációkkal is. Felsorolt néhányat az elmúlt évek fejlesztéseiből, amelyek az oktatási-nevelési intézményeket célozták meg a Törökzugban, beszámolt többek között a „Lila” iskola felújításairól, a szabadtéri fitneszparkról és az útfelújításokról. Hozzátette, hogy a fejlesztések a jövőben is folytatódnak.

Mint mondta, Törökzug egyedülálló, hiszen a bölcsődétől az általános iskoláig gyakorlatilag egy helyre járhatnak a fiatalok, és az intézményekben minden adott ahhoz, hogy a gyerekek a legjobb körülmények között fejlődjenek.

 

Torma Béla önkormányzati képviselő

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az elmúlt években számtalan elismerésben részesült az önkormányzat, többek között családbarát és idősbarát címeket kapott – vett át a szót Kónya István alpolgármester. 

Kiemelte, hogy a fejlesztés előkészítésekor olyan lépést kellett megtenniük, amely egy számukra fontos közösséget érintett, ugyanis a beruházás részeként kialakított új fejlesztőszoba helyén működöt évekig a 9. számú idősek klubja, más néven a Törökzugi Nyugdíjas Klub.

– A Törökzugi Nyugdíjas Klub életében komoly változást hozott a bölcsőde fejlesztése, amit a többség megértéssel vett tudomást. Az önkormányzat új helyet biztosított a nyugdíjas polgárok számára, a közös erővel felújított ingatlan pedig már két esztendeje második otthonuk – fogalmazott Kónya István.

 

Kónya István alpolgármester

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Görgényi Ernő polgármester megerősítette az előtte elmondottakat, miszerint családbarát önkormányzatként a dolgozó gyulai szülőket szeretnék segíteni korszerű nevelési, oktatási intézmények biztosításával. Mindehhez hosszú út vezetett, amely során kemény politikai harcokat kellett folytatni annak érdekében, hogy a város számára a szükséges pályázati támogatásokat megszerezzék.

Emlékeztetett: 2010-ben egy olyan önkormányzat vezetését vették át, amelyen súlyosan el volt adósodva, évről évre több mint félmilliárdos hiánnyal dolgozott, tehát stabilizálni kellett a gazdaságot, hogy az ilyen és ehhez hasonló fejlesztések megvalósulhassanak.

 

Görgényi Ernő polgármester

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– A kormány politikájának köszönhetően a gazdaság fejlődése is megindult: 2010 óta egyre több Gyulán a munkahely, egyre kevesebb a munkanélküli – hangsúlyozta a városvezető. – Egyre jobban megy a gyulai vállalkozásoknak is, hiszen 2010 óta 386 millió forinttal több az évente befizetett iparűzési adó. Világosan látható a költségvetés számaiból, hogy ezt a többletet a város képviselő-testülete fejlesztésekre fordítja.

Kiemelte, hogy 2018 a gyulai köznevelési rendszer legjobb évei közé tartozott, hiszen folytatódtak az óvoda- és iskolafelújítások, valamint a szociális és egészségügyi intézmények korszerűsítései. Megtudtuk, hogy a Csemeteház felújítását összesen 252 millió forintból valósították meg, amelyhez 6,7 millió forint önerőt biztosított az önkormányzat.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Görgényi Ernő elmondta: a bölcsőde régi épületét felújították, valamint megnövelték az alapterületet. A beruházás eredményeként fedett, multifunkcionális tér, sószoba, fejlesztőszoba, foglalkoztató és orvosi szoba, valamint egy elkülönítő létesült. Az épületegyüttes közlekedési rendszerét ésszerűsítették, sor került a hőtechnikai és gépészeti felújításra, az épített berendezések és burkolatok cseréjére, illetve a csapadékvíz elleni védelem biztosítására. Az épületet akadálymentesítették, és kilenc új parkolót létesítettek a helyszínen.

Hozzátette: az is rendkívül fontos, hogy helyben tartsák a beruházásra szánt pénzt, így minden közbeszerzésnél lehetővé teszik, hogy gyulai vállalkozások is ajánlatot tegyenek. Így történt a bölcsőde esetében is, így a terveket Gyimesi Márton készítette, a kivitelezési munkálatokat a Futizo Kft. nyerte, az eszközbeszerzést pedig az ArtCopy Studio Kft. bonyolította le.

 

Kovács József országgyűlési képviselő

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Egy társadalomban nagyon fontos a stabilitás – vette át a szót Kovács József országgyűlési képviselő. Mint mondta, a stabil gazdálkodás ugyanolyan fontos az ország életében is, mint a városéban, így az ország kormánya ugyanerre törekszik 2010 óta.

Hangsúlyozta, hogy a társadalomban az is egy fontos fokmérő, hogy hogyan viszonyul a kiszolgáltatott rétegekhez: a gyermekekhez, az idősekhez, valamint a fogyatékossággal élőkhöz. – Úgy gondolom, hogy Gyula városa mindegyik területen kiváló minősítést kapna, de folyton akad teendő. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– A városvezetés mindig olyan döntéseket hoz, amelyekhez biztosítani tudja a megfelelő hozzáadott értéket – zárta beszédét Kovács József.

A köszöntők után Kiss Szabolcs megköszönte mindazok munkáját, akik valamilyen formában hozzájárultak a sikeres beruházáshoz. Az ünnepélyes szalagátvágás után Pepe manó és Andor bohóc adott műsort a bölcsőde csöppségeinek.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)