Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lopott cipővel sem tudta átverni a gyulai rendőröket a betörő

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. január 15. 14:40
Lopott cipővel sem tudta átverni a gyulai rendőröket a betörő
Rendőrségi hírek Békés megyéből

Két helyre is betört egy dunaföldvári férfi január 12-én Gyulán. A férfi egy lopott cipővel próbálta átverni a rendőröket, de nem járt sikerrel – írta meg a police.hu.

 

Forrás: police.hu

A férfi először az idősek klubjába tört be. Egy kővel törte be az egyik ablakot, kinyitotta, majd bemászott rajta. Az épületben betörte egy iroda ajtajának üvegét is, majd egy íróasztal fiókjából több ezer forintot emelt el. A férfi még itt tulajdonított el egy cipőt, amit lecserélt sajtjára, így a kollégiumba már a lopott lábbeliben tört be.

Az intézménybe szintén egy ablakon keresztül hatolt be, ahol átkutatott több szobát is, ezekből műszaki cikkeket és edzőcipőket lopott el. Egy irodába is bement, ahol több tízezer forintot talált.

A Gyulai Rendőrkapitányság nyomozóit és körzeti megbízottjait nem tévesztette meg, hogy nem voltak egyformák a lábnyomok a két helyszínen, ennek ellenére rövid idő azonosították az elkövetőt, majd a bűncselekményekről érkezett bejelentések után egy nappal, január 14-én elfogták a gyanúsítottat.

A 34 éves F. Zsolt a két bűncselekménnyel harmincöt diákot és idős embert károsított meg. A rendőrök a lopott dolgok és a pénz egy részét megtalálták és lefoglalták. A Gyulai Rendőrkapitányság a férfit lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)