a kiállítást január 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Váratlan és buta, de talán sorsszerű halál érte a békéscsabai Gubis Mihályt Németországban, ahol zaklatott életének egyik állomásaként állt meg kiteljesedni. Az 58 éves képzőművészről 2006. május 17-én jelentették a hírügynökségek, hogy a dél-németországi Mundelsheimben, a Neckarkunst II. művésztelepen halálos balesetet szenvedett: szállítás közben rádőlt és agyonnyomta egy 8 méter magas, másfél tonnás kőszobor. A tragédia akkor történt, amikor a mű kínai alkotójának segített volna felrakni egy teherautóra homokkőből készült gigantikus monumentumát.
A feszültség és a fájdalom, amelynek költői dramaturgiája egyre tragikusabb erejűvé fokozódott, már az 1980-as évek elején jelen volt Gubis Mihály művészetében. Ebben valószínűleg nagy szerepet játszott az is, hogy elveszítette két, súlyos testi fogyatékkal élő leánygyermekét. Családi kötelékei ezzel teljesen meglazultak, magánélete egyre bonyolultabbá, néha kétségbeejtően zavarossá vált.
Gubis Mihály egymás mellett futó és egymást keresztező egyenesei vélhetően ezt a menetet követték, hisz egyszer csak felpöndörödtek, összekunkorodtak, felaprózódtak és összekuszálódtak. Festményeinek és grafikáinak arcán a heves kézjegyek, mint a késpengejelek, sűrű sebhelyeket ejtettek, villámként cikáztak, varasodtak, majd újra bevéreztek. Kevés alapelemre épülő, leegyszerűsített, mégis igen változatos és beszédesen érzelmes jelképrendszerét ennek a koncepciónak a mentén alakította ki.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Szimbólumainak halmazát azóta a következők töltik ki: a síkszerűen kiterített, amőbaszerű kereszt és kettős kereszt kontúrvonalú sematikus emberjelek, a zászlók, a rácok, a székek, a tolókocsik, a létrák, a fátylak és az obeliszkek. Ezeket a képzőművészet minden műfajában, a festészetben, a grafikában, a tájművészetben, a térberendezésben, a tárgykollázsban és a performanszban egyaránt nagy leleménnyel használta és kombinálta. Szobrászatában csak a vasat és a fát alkalmazta. Szerette, amint a felhevített tüzes fém beleég a fába, kedvelte a láncfűrész sivítását, a csiszolókorong jajgatását, a hegesztőpáka sercegését és villámlását, az olvadó fém lecsorgó és megdermedő könnycseppjeit.
Élete vége felé munkái hátborzongató módon lecsupaszodtak, riasztóvá, botrányossá váltak. Az Asszonyszékek című 2006. évi kiállítását például be akarta záratni a környéken lakó polgárok konszolidáltabb értékrendet követő része, annyira sokkolónak találta.
A január végéig megtekinthető békéscsabai tárlat a családi hagyatékból és a múzeum anyagából állt össze. A válogatáshoz több kapcsolódó program társul, azzal a céllal, hogy az egykoron nyitott és őszinte Gubis Mihályt minél többen megismerjék.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
