Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Görgényi Ernő: Egyedül a szeretet találékonysága kifogyhatatlan

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. december 18. 09:00
Görgényi Ernő: Egyedül a szeretet találékonysága kifogyhatatlan
Gyula város egykori és jelenlegi közszolgáira emelték poharaikat a városvezetők

A karácsony meghitt hangulatáról és napjaink legfőbb problémájáról, az elidegenedésről beszélt ünnepi köszöntőjében Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere azon a rendezvényen, amelyre a nyugdíjas közalkalmazottakat hívták meg december 17-én a városháza dísztermébe. Az egybegyűlteknek a Körös Táncegyüttes kedveskedett egy alkalomhoz illő összeállítással.

a nyugdíjas közalkalmazottakat hívták meg december 17-én a városháza dísztermébe

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ahogyan a szentestéhez közeledve a koszorún egymás után gyújtjuk meg az adventi gyertyákat, és amint a meggyulladó gyertyák fénye egyre nő, úgy bukkannak elő agyunk rejtett zugaiból elfeledettnek hitt karácsonyi emlékeink, fogalmazott ünnepi köszöntőjében Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere a nyugdíjas közszolgák tiszteletére rendezett eseményen.

A városvezető szólt arról is, hogy a karácsony elsősorban a család ünnepe, de nem kizárólag az övé. Hisz a szeretet különleges erőforrás, fordítva működik, mint az anyagi javak. Merthogy az anyagi javak esetében csak egymás kárára növelhetjük meg nyereségünket, a szeretettel másképpen van: minél többet adunk belőle másoknak, annál több marad nekünk, hangsúlyozta a polgármester.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Görgényi Ernő úgy vélte, nagyon fontos lenne, hogy az önzetlen egymás felé fordulás ne kizárólag az adventi időszakban, karácsonykor kerüljön előtérbe, majd Pilinszky Jánost idézte, aki azt írta: egyedül a szeretet találékonysága kifogyhatatlan.

A tisztségviselő azt javasolta, ne engedjük, hogy a külsőségek eluralják az ünnepet, mert a legfontosabb dolgokat nem tudjuk becsomagolni. Egy mosolyt, egy gesztust, egy őszinte érdeklődéssel feltett hogy vagy? kérdést nem lehet ajándékkosárba tenni. A régi karácsonyokkal is így vagyunk: talán emlékszünk egy-egy ajándékra, egy-egy különleges menüre, de ami igazán előjön, az a hangulat.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ünnepi gondolatainak lezárásában Gyula város polgármestere napjaink legfőbb problémájára, az elidegenedésre hívta fel a figyelmet, amely abban ölt leginkább formát, hogy nem figyelünk egymásra. Az egybegyűlteknek azt kívánta, töltsék az ünnepeket azzal, akit a legjobban szeretnek, az új évben örvendjenek jó egészségnek, a magánéletben pedig boldog pillanatoknak.

A meghívottakat ezt követően a Körös Táncegyüttes lepte meg a Karácsonykor, éjféltájban című összeállításával, majd Patyi Zoltán, a társulat és a kísérőzenekar vezetője Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című versével fejezte ki jókívánságait a jelenlévőknek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az ünnepség a városháza ovális termében fogadással zárult. Itt Csige Gábor, Gyula város jegyzője kívánt áldott, békés karácsonyt, sikeres új évet a hivatal vendégeinek, és felvetette, ürítsék poharaikat Gyula város egykori és jelenlegi közszolgáira. Az eseményt Kónya István alpolgármester is megtisztelte jelenlétével.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)