Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bronzérmes helyen telel a Vajda-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. december 10. 15:00
Bronzérmes helyen telel a Vajda-csapat
Jászkun Volán SC Kft. III.–Gyulai Asztalitenisz Klub–Kecskeméti Spartacus SK és Közösségi Tér II. 4-14

Az NB III.-as bajnokság soros fordulójában a Gyulai Asztalitenisz Klub csapata a Jászkun Volán SC Kft. III. együtteséhez látogatott december 8-án. A sokáig éllovas gyulai együttes kötelező győzelemmel szerette volna zárni az őszi szezont.

Bronzérmes helyen pihenhetnek a Vajda-csapat tagjai

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

A gyulai együttes a dobogó harmadik helyéről várta az utolsó őszi találkozót, ellenfele pedig a tabella alsó részéből érkezett a párharcra. Ahogy azt Vajda Attila vezetőedző előzőleg elmondta, a győzelem elengedhetetlen a harmadik hely megtartáshoz, így csapatának mindenképpen sikerrel kell vennie a fordulót.

A fürdővárosi asztali pattogtatók semmit sem bíztak a véletlenre, hiszen már az első három játékot is behúzták, a végén pedig tizennégy sikerrel fejezték be a szolnoki látogatást.

A gyulai gárda szinte minden tagja remekül hozta mérkőzéseit, az együttesből kiemelkedik Roszik Bence játéka, aki mind a négy párharcát megnyerte.

Gyulai győztesek: Roszik 4, Sarkadi 3, Dihel 3, Tóth 2, a Sarkadi-Tóth és a Roszik-Dihel párosok.

A Gyulai Asztalitenisz Klub csapata főlényes győzelmével a táblázat bronzérmes helyéről mehet a téli szünetre, hogy a pihenő után tavaszi szezonban újra a bajnokság trónját ostromolhassa.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)