szűcs tamás
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Szűcs Tamás elmondta, hogy a fórum témái között szerepelni fog a nemzeti alaptanterv. Mint mondta, a szakszervezetek általában nem szoktak a szakmai és tartalmi kérdésekkel foglalkozni, de a PDSZ ebben is véleményt szokott formálni.
A szervezet elnöke kitért a pedagógusokat érintő aktuális problémákra, valamint a szakszervezetről és annak tevékenységéről is beszélt.
Kiemelte: szót ejtenek a fórumon arról is, hogy az augusztus 31-én nyilvánosságra hozott új alaptantervről már azt pletykálják, nemhogy 2019. szeptember 1-jén nem lép életbe – ahogy eredetileg tervezték –, de 2020 szeptemberében sem fogják még alkalmazni. Hozzátette, hogy nem tudják pontosan, mit kifogásolhatnak a tervezettel kapcsolatban, de egy alapjaiban átalakított NAT-ra számítanak ahhoz képest, amelyet megismertek a nyáron.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Szűcs Tamás beszélt az óraszámokról is. Egy 2010-es felmérés szerint a pedagógusok hetente átlag 51,5 órát dolgoznak, ami nyilván meglepő lehet azoknak, akik szerint a tanárok munkája a megtartott órákra korlátozódik, de a felkészüléssel együtt ez a szám megállja a helyét.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet számos olyan módszert alkalmaz, amelyet a hasonló szervezetek nem szoktak: online és utcai fórumokat tartanak, valamint igyekeznek kihasználni a közösségi portálok adta lehetőségeket is. Az elnök elmondta, hogy a fórumaikat rendszeresen közvetítik a Facebookon, ezeknek a nézettsége pedig rendszeresen tízezres nagyságrendű.
A gyulai fórumon – ahol a fent említett témákat tárgyalták meg – részt vettek a PDSZ helyi képviselői, Tóth István, az Erkel Ferenc gimnázium megbízott vezetője, valamint Petróczki Zoltán, a Gyulai Tankerületi Központ szakmai helyettese is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

























