Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jótékonysági estet szervez az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézménye

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2018. december 03. 15:00
Jótékonysági estet szervez az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézménye
A jótékonysági rendezvény sztárvendége Varga Viktor lesz

Jótékonysági estet szervez az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézménye, amelyet a Vigadóban tartanak december 4-én, kedden 18 órától. Az esten fellépnek az intézmény munkatársai, a román iskola énekkara, a PowerBeat ütőegyüttes, valamint a Csillag Születik című műsorban feltűnt Varga Viktor is.

Varga Viktor

Forrás: Origo – Bielik István

A gyógypedagógiai intézmény 1922-ben kezdte meg működését, manapság az óvodától a középiskoláig folyik náluk a képzés. Az általános iskolai képzésben enyhe és középsúlyos fogyatékossággal élő, valamint autista gyerekekkel foglalkoznak, a középiskolás korosztályban pedig ellátják a súlyos és halmozottan fogyatékos fiatalokat.

Örkényi-Nyist Kornélia tagintézmény-vezető a Gyulakult.hu-nak kiemelte, a közreműködésre felkért szereplők azonnal igent mondtak, amikor megkeresték őket a Jótékony dallamok címet viselő est ötletével. Mint mondta, felemelő az összefogás, amely a szervezőmunkát kíséri.

Az eseményen fellép a békéscsabai Esély Pedagógiai Központ két munkatársa, Hegedűs-Bite Beáta és Vandlik Tamás, a gyulai Nicolae Bălcescu román iskola énekkara, valamint a szintén gyulai zeneiskola diákjaiból alakult PowerBeat ütőegyüttes és Varga Viktor.

Az esten az intézmény énekkara is szerepelni fog, a gyerekek számára az éneklés rehabilitáció is egyben. A Jótékony dallamokra ingyenes a belépés, ám mindenki adakozhat az iskola számára. A befolyt összegből a játszóudvart szeretnék felújítani.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)