Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Népművészeti vetélkedőt szerveztek a gyulai időseknek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. november 16. 11:01
Népművészeti vetélkedőt szerveztek a gyulai időseknek
A programot nyolcadik alkalommal rendezték meg

Idén nyolcadik alkalommal rendezett Gyulán népművészeti vetélkedőt a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye. A különleges kihívásra tizenkét csapat nevezett, a résztvevők játékos és szellemi fejtörők megoldásával bizonyíthatták tudásukat a régi dalokkal, eszközökkel és szokásokkal kapcsolatban.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Kovács Renáta szervező, az intézmény mentálhigiénés szakembere lapunknak elmondta: a népköltészet hete alkalmából szervezték az eseményt, amelyet idén a gyulai 1. számú Idősek klubja rendezett.

– Minden évben a tavalyi első helyezetté a feladat, hogy az aktuális eseményt lebonyolítsa, és a kérdéseket kitalálja. Az esemény legfontosabb része a kvíz, amelyet egy kis műsor is követ. Ennek összeállítását a Napfény Nappali Központ ellátottjai vállalták magukra – árulta el.

Hozzátette: természetesen zsűrit is hívtak az eseményre. Idén egykori pedagógusokból álló ítészgárdát hívtak össze, Brandt SzilveszternéBoriné Körösi Beatrix és Rácz Gábor felügyelték, pontozták a feladatokat. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A programon Pluháré Petneházi Enikő a szervező klub vezetője köszöntötte a megjelenteket, és kívánt kellemes szórakozást mindenkinek.
 
Az idei megmérettetés fő témája a népzene volt, így a kérdések híres népzenekutatókra vonatkoztak. Emellett népi játékokat és régi mesterségeket kellett felismernie a versenyzőknek. Pluszpont járt azért is, ha valaki régi használati tárgyakat hozott be az eseményre.
 
Lapunknak a tavalyi és tavalyelőtti nyertes csapat is nyilatkozott. A tagok elmondták, hogy egykori pedagógusként most éppen úgy izgulnak, mint annak idején a tanítványaik egy-egy megmérettetés előtt.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

– Babonából nem tippelnénk, hogy idén hányadikok leszünk. Nagyon élveztük a felkészülés időszakát, minden héten kétszer összejöttünk, és ha valamit nem tudtunk, annak utánajártunk – mondta el Ordasi Andrásné, a csapat egyik tagja. 
 
A délelőtti program az idősek előadásával folytatódott, majd eredményhirdetéssel zárult a gyulai városháza dísztermében.
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)