– Ünnepelni és köszönetet mondani gyűltünk ma össze – kezdte köszöntőjét Szabóné Bohus Márta tagintézmény-vezető. Mint mondta, ünneplik egy több évtizedes álom valóra válását és köszönetet mondanak azoknak, akik segítettek abban, hogy mindez valóra válhasson. Kiemelte, hogy széleskörű összefogás kellett ahhoz, hogy megújulhasson az iskola, amely nem csupán a diákoknak, de Gyulavári lakosságának is ajándék.
A folytatásban az intézmény tanulói adtak műsort a vendégeknek, majd Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató mondta el köszöntőjét.
– 1895-ben épültek ezek a falak, és a kezdetektől tanító szó és gyermekzsivaj töltötte be azokat. A kor követelményeinek mindenkor megfelelni kívánó intézmény különösképp megérett a felújításra, ezért köszönet illeti a projektben és munkálatokban résztvevő összes közreműködőt – mondta.
A tankerületi igazgató hangsúlyozta, hogy a megszépült környezet az iskola legfontosabb feladatát erősíti, hiszen a tudás átadása mellett a legfőbb, mégis sokszor észrevétlen, minden pillanatban jelenlévő feladat a nevelés.
– Az iskola ma is kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének megteremtésére, a tanulók komplex személyiségfejlesztésére – húzta alá Teleki-Szávai Krisztina. Hozzátette, hogy az intézmény valamennyi dolgozója szívvel-lélekkel vesz részt ebben a munkában, az első szempont pedig mindig az, hogy tudásuk legjavát adva segítsék és támogassák a diákokat.
Hangsúlyozta: a pályázat mindkét intézmény – a Bay Zoltán általános iskola és a Dürer Albert általános iskola – életében mérföldkő, hiszen a nyáron megkezdett munkálatokkal régi álmok valósultak meg. Modern számítógépes park és könyvtár létesült az épületben, bővültek a sportolási lehetőségek, rendbe rakták a vizes falrészeket, valamint megújultak az utcafronti tantermek falai, laminált burkolatot kaptak a termek, de a folyósok, az ablakok és a vizesblokk is modernek, korszerűek lettek.
– Különleges érték az, ha egykori diákjáról kaphatja a nevét egy iskola, de főleg különleges, ha egykori diákjára nem csak az alma mater, nem is csak a város, de egy egész nemzet büszke lehet, az egykori diák világraszóló teljesítménye nyomán – vette át a szót Görgényi Ernő polgármester. – Ezért mi gyulaiak különösen büszkék vagyunk Bay Zoltánra és különösen büszkék vagyunk egykori iskolájára, az intézmény diákjaira és tanáraira, az elért eredményekre, valamint a hozzájárulásra, amellyel az intézmény a város közösségi életét gyarapítja.
A városvezető elmondta, hogy az iskola állapotára azonban hosszú idő óta nem lehettünk büszkék, így hosszú évek óta keresik a megoldást arra, hogy megújíthassák és korszerűsíthessék az épületet. Kiemelte, hogy Szabó Károly, a városrész képviselője is folyamatosan napirenden tartotta az ügyet, amely végül megoldódhatott.
Görgényi Ernő elmondta, hogy hálás a sorsnak, amiért polgármesterként részese lehetett többek között a gyulai húsipar megmentésének, az Almásy-kastély helyreállításában, a Göndöcs-kert és környezetének felújításában, óvodák, iskolák és középiskolák bővítésében és korszerűsítésében, valamint számos olyan beruházásban, amely a fürdővárosiak jelenlegi és jövendő nemzedékeit szolgája.
De, mint fogalmazott, mindig volt egy kis hiányérzetük, mert egy pillanatig sem tudtak letenni arról, hogy valamennyi oktatási-nevelési intézményben elkezdhessék a korszerűsítéseket. Mindezekből az egyik legjelentősebb beruházás a Bay Zoltán általános iskolában valósult meg, ahol 53 millió forintot áldozhattak a munkálatokra.
A köszöntők után felkötötték az átadás napját jelképező szalagot az iskola zászlajára, majd köszönetet mondtak a KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft.-nek, valamint emléklapot nyújtottak át a kivitelezés során végzett munkáért Piskolty Tibornak, a Futizo Kft. ügyvezetőjének – aki nem tudott megjelenni az ünnepségen – és Domokos Imre műszaki ellenőrnek. A fejlesztés során végzett munkájáért emléktablót vehetett át Szabóné Bohus Márta.
Az ünnepséget a szalag átvágása és Hegedűs István református tiszteletes áldása zárta.