Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
A helyszínen megtudtuk: a Széchenyi 2020 terv keretében megvalósuló előadás- és programsorozat célja az élethosszig tartó kompetencia- és készségfejlesztés.
Erdődi Ferenc, a délutáni klub vezetője kérdésünkre elmondta: ez alkalommal nem egy hagyományos előadásra várták az időseket, hanem egy olyan közös klubfoglalkozásra, amin helyi diákok segítik majd őket az internet világában való eligazodásban.
– E-mail címet regisztrálunk, unokáknak üzenünk, recepteket keresünk az idősekkel, és azért választottuk ezt a formát a mai nap foglalkozásának, hogy mindenki személyre szabott tanácsadást kaphasson a fiataloktól. Legalább húsz érdeklődőt várunk a mai eseményre - tette hozzá Erdődi Ferenc.
Japport Ferencné, egy résztvevő azt is elárulta, miben fogja majd ifjú mentora segítségét kérni: – Nekem a levelek formázása nem megy, pedig szerintem fontos a mindennapokban, így erről szeretnék ma egy kicsit többet megtudni – emelte ki a nyugdíjas látogató.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Repisky Dániel, a szervezők képviseletében azt is elmondta, milyen programok várhatóak még az eseménysorozat keretében.
–A pályázat keretében eddig két programunk zajlott le. Nem mindegyiket ebben az épületben rendezzük meg, van olyan is közöttük, amelyikkel idősek klubjaiba látogatunk el. A pályázat régi klubokat, közösségeket is tartalmazhatott, így az itt működő baba-mama klub és a kreatív klub is a része lett. Ezen kívül vannak heti, kétheti és havi foglalkozásaink, úgy mint a Fókuszban az időskor sorozat előadásai, amin egészséggel és tartalmas idős évekkel kapcsolatban tudhatnak meg többet a látogatók. A képzőművészeti szakkör, a fotószakkör is a program része, de lesznek kézműves programok, várostörténeti előadások és emellett két énekkarunk is van – részletezte az intézmény kulturális szervezője.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
A helyszínen Kónya István alpolgármester mondott köszöntöt, aki kiemelte: a program különlegességét az adja, hogy ezúttal a helyi diákok oktatják az idősebbeket. Tartalmas időtöltés kívánt a megjelenteknek, akik a következő egy órában letölthették kedvenc receptjeiket, kapcsolatba léphettek a rokonokkal és személyre szabottan tudhattak meg többet a fiataloktól a számítógép használatáról.