A házigazda, Nyíri Mihály lapunknak elmondta, hogy a korábban ígért tűzifa-támogatás várhatóan idén megvalósulhat, így a tanyavilágban élők is részesülhetnek a rezsicsökkentésből.
– Ezenkívül bejelentettük, hogy Bicere 10 millió forintot nyert útfejlesztésre. Összesen 1600 méter zúzalékköves utat kapunk lehengerelve, ami kifejezetten nagy segítség az ittenieknek – részletezte Nyíri Mihály.
Hozzátette: két fúrt kúttal is gazdagodik a közösség, ezek vizét öntözésre használhatják majd.
– A tervekről is szó esett az eseményen. Szóba került a világítás bővítése, ugyanis ez kiemelten fontos egyes területeken, és – amint lehetséges lesz – további útfejlesztések is várhatók a külterületeken – mondta el a házigazda.
Az eseményen mintegy százan jelentek meg, a vendégek közös ebéddel zárták a tanácskozást.


























