Kiss János
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– Célunk továbbra is az, ami eddig, hogy rengeteg olyan zenekart hozzunk Gyulára, amelyek eddig még nem jártak itt, vagy csak néhány alkalommal. További célkitűzés, hogy több koncert legyen a városban. Októbertől a következő év áprilisáig tíz zenekar lesz a vendégünk a fürdővárosban. Színes repertoárral készülünk annak érdekében, hogy minden korosztály megtalálja benne azt, amit igazán szeretne – részletezte Kiss János, és kiemelte, hogy október 12-én mutatkozik be az új szervezőcsapat a Vigadóban, ahová a Kiscsillag együttest várják.
A szervezők novemberre Müller Péter együttesét hívták meg, majd ugyanebben a hónapban, 24-én, Szabó Balázs Bandája lép fel Gyulán. Kiss János elmondta, hogy a tavaszi tervek is körvonalazódni látszanak, így már azt is tudják, hogy jövőre a Pál utcai fiúk, Péterfy Bori és a 30Y koncertjét élvezhetjük a Vigadóban.
Az eseményekre jegyek a helyi művelődési központban válthatók. A szervezők bővebb információt az események közös Facebook-oldalán adnak.
























