Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Bugár-Mészáros Károly kiállítási forgatókönyvében részletesen leírta, hogy a háznak melyik helysége milyen funkciót kapjon, és hogy ezekbe melyik berendezési tárgy hová kerüljön. Mindezt megelőzően azonban arra is javaslatot tett, miként újuljon meg külcsínjében az ingatlan. Egy nevet is kiemelt, Nánási János kőművesmesterét, aki nagy segítségére volt a munkában. Ő végezte el ugyanis az épület szerkezeti megerősítését, ami többek között abban állt, hogy ahol kellett, ott a vert falat téglára cserélte. Ennek megfelelően változott meg a konyha és a kamra alapkonstrukciója.
Emellett számos aláfalazást is megvalósított, például a homlokzat és a válaszfalak esetében. És mivel a történelem viharaiban a cselédszárny is beszakadt, Nánási Jánost bízták meg azzal, hogy a szabadkémény kupoláját helyreállítsa. Ugyanezen koncepció mentén haladva a kocsiszínt és az istállót is felegyenesítették.
A forgatókönyvíró egy jászolról is szót ejt, amelyet a szeghalmi református lelkészlakból hoztak át Gyulára, a Ladics-házba. Ekkor építették vissza a homlokzat korábban elbontott lizénás díszítését is, a teljes zsalugátergarnitúrát (periódusos használatra), a tornácfolyosón és az üvegszobában a kerámiaburkolatot, a szobákban a svédpadlót, a régi kosáríves kapu helyét pedig jelzésszerűen vakolatsávval jelölték ki.
Witzl Antal és Somorjai Selysette restaurátor, valamint Mentényi Klára művészettörténész irányításával az egyes szobákban is tettek néhány felfedezést: üzenetértékű díszítőfestéseket tártak fel. A második helységben romantikus szürkéskéket, a harmadikban empire stílusú zöldet, a negyedikben pedig egy igen unalmas pöttyöset, amely feltételezhetően 1801-ben kerülhetett a falakra, közvetlenül a várost elpusztító tűzvész után.
Mindezek mellett Bugár-Mészáros Károly a hatszögű kútház és a kerekes kút visszaállítását is szorgalmazta.
Amennyiben összegezni szeretnénk a beruházás volumenét, be kell látnunk, hogy az akkori csapat hatalmasat alkotott, hisz szinte teljesen új köntösbe öltöztette Gyula város egyik legszebb ékszerdobozkáját, amelyet azóta is büszkén mutogatunk.
Folytatjuk.

























