Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai Várszínház: minden tekintetben eredményes volt az 55. évad

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gurzó K. Enikő • HÍREK • 2018. augusztus 17. 16:25
Gyulai Várszínház: minden tekintetben eredményes volt az 55. évad
Továbbjátszatja idei nyári fesztiváljának bemutatóit a Gyulai Várszínház

Évadértékelő sajtótájékoztatót tartott 55. nyári évad lezárásaként a Gyulai Várszínház igazgatója augusztus 17-én. A tájékoztatón elhangzott: eredményesen zárták az összművészeti fesztivált, amelynek bemutatóit a továbbiakban Budapestre, Aradra és egyéb külföldi helyszínekre is elviszik. Elek Tibor örömmel nyugtázta, hogy a teljes programsorozatot zökkenőmentesen sikerült lebonyolítaniuk. A városvezetés elismerését Görgényi Ernő polgármester fejezte ki a sajtótájékoztatón.

görgényi ernő és elek tibor a gyulai várszínház igazgatósági épületében

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Elek Tibor színigazgató a sajtótájékoztatón előrebocsátotta: az értekezleten a színház és a teátrum társadalmi és művészeti tanácsadó testületének értékelését, álláspontját ismerteti. A két nézőpont megegyezik abban, hogy a várszínház idei nyári évadja eredményesnek és sikeresnek tekinthető. Elsősorban azért, mert azt a vállalást és ígéretet, amellyel az évadnak nekikezdtek, szinte maradéktalanul teljesítették. A 47 nap alatt 70 produkciót mutattak be, a legkülönbözőbb korosztályokat és a legkülönbözőbb érdeklődésű nézőket szólították meg, és a legkülönbözőbb műfajokban tudtak minőségi művészeti élményeket nyújtani. Elek Tibor örömmel nyugtázta, hogy a teljes programsorozatot zökkenőmentesen sikerült lebonyolítaniuk.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kiléptek az utcára, s szinte a teljes várost bejátszották, ezenkívül a templomokat, a múzeumudvart, a művelődési házat és a könyvtárat is igénybe vették, mutatott rá beszámolójában a színidirektor. Egyik kitűzött céljuknak megfelelően nyitottak a mai világ felé, így repertoárjukba 12–13 kortárs szerző művét emelték be, amit a publikum nagy tetszéssel fogadott. Volt tizenkét ingyenes rendezvényük is, beleértve a konferenciákat, amelyek előadásait a Bárka folyóiratban fogják közé tenni. A Zrínyi rockoperát csaknem ezernégyszázan tekinthették meg díjtalanul, a Brémai muzsikusok című bábjátékon pedig már régóta nem látott gyermeksereg vett részt, közel négyszázan. Mindemellett több telt házas és pótszékes előadást is felmutathatnak.

Az intézményvezető beszámolt arról is, hogy a színház gazdasági helyzete stabil, mi több, sikerült megnövelniük bevételeiket, hisz új forrásokhoz jutottak. A Magyar Művészeti Akadémia, az NKA, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nkft. és a szaktárca egyaránt támogatta terveik kivitelezését.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Az 55. nyári évadban a várszínháznak öt saját bemutatója volt, ebből három, a Caligula helytartója, a Rosencrantz és Guildenstern halott, valamint a Búbocska nagyszínházi produkció. Javarészüket más teátrumokkal közösen, néhányukat nemzetközi együttműködésben valósította meg.

Elek Tibor kiemelte: nagyon fontos számukra, hogy a darabok továbbjátszása biztosítva legyen, és ezt az idén el is érik. A Székely János Napokat október 17-én és 18-án a budapesti Vigadóban és a Nemzeti Színházban fogják lebonyolítani, jövőre pedig Marosvásárhelyre, az író és költő szülővárosába viszik el, ahol újabb elemekkel is fogják gazdagítani. A Caligula helytartójának a Magyar dráma napja alkalmából lesz a fővárosi premierje. Rosencrantz és Guildenstern halott című produkciót az aradi román színházban a Klasszikus Dráma Fesztiválján kétszer is fogják játszani, és nagy esély van rá, hogy jövőre Gdanszkban, az ottani nemzetközi Shakespeare fesztiválon is bemutassák. A Búbocska ősztől a kolozsvári magyar operában lesz folyamatosan megtekinthető. Ugyanígy a Dózsa című monodrámát is megvándoroltatják, a Nemzeti Színházba biztosan elviszik, de máshová is szeretnék.

A városvezetés elismerését Görgényi Ernő polgármester fejezte ki a sajtótájékoztatón. Az elöljáró úgy vélte, a pályázatban megfogalmazott művészeti koncepciót a színház sikeresen megvalósította, színes kínálatával megerősítette közönségbarát profilját, és ezzel tovább növelte a város jó hírnevét, vonzerejét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A tisztségviselő így fogalmazott: az 55. évadban minden színházba járó polgár megtalálhatta az ízlésének és az érdeklődésének megfelelő műsort, majd hozzáfűzte: a teátrum programpolitikáját annak az aranyközépútnak kell jellemeznie, amely a puszta szórakoztatás és az öncélú művészkedés között húzódik. Megjegyezte: a Gyulai Várszínház befogatható előadásokat produkált magas művészeti színvonalon.

Elek Tibor kérésére Gyula város polgármestere megnevezte a számára legemlékezetesebb előadásokat is. Azt mondta, a Körhintával nagyon erős lett az indítás, de számára nagy élményt jelentett a Caligula helytartója is. Ennek kapcsán megjegyezte: örül neki, hogy a várszínháznak ismét az az egyik ismérve, hogy együttműködik a Nemzeti Színházzal. Az Itt és Most Társulat improvizatív produkcióját Görgényi Ernő érdekesnek találta, a Zrínyit pedig sikeresnek. Azt szeretnék, ha a következő évadoknak is lennének rockoperához ahasonló darabjai. Színházi élményei közül az elöljáró legvégül Bocsárdi László Liliom című rendezését emelte ki.

A Kamaratermi programsorozat október végén indul Gyulán.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)