Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pénteken kezdődik a hetedik Gyulai Végvári Napok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2018. július 25. 13:45
Pénteken kezdődik a hetedik Gyulai Végvári Napok
A történelmi programok mellett koncertekkel várják az érdeklődőket

Hétvégén rendezik meg hetedik alkalommal a Gyulai Végvári Napokat. Az esemény július 25-i sajtótájékoztatóján kiderült, a rendezvény nemcsak látványos, hanem történelmileg is hiteles lesz. Több mint kétszáz hagyományőrző játssza újra a gyulai vár 1566-os ostromát július 27–29. között. 

Fábián Tamás, Liska András és Kovács Ágnes 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A végvári napokon  kilenc helyszínen több mint 70 programelemmel találkozhatnak a rendezvény látogatói. Július utolsó hétvégéjén a város és a vár történelmének egyik mérföldkövét felelevenítő nagyszabású rendezvényen a kor jellegzetességeivel, a végvári vitézek életével, legendáival, harci szellemével, művészetével, költészetével, mindennapjaival lehet egészen közelről megismerkedni. A háromnapos, könnyűzenei koncertekkel színesített történelmi fesztivál csúcspontja az a nagyjából másfél órás hadijáték lesz, amely több mint kétszáz hagyományőrző részvételével, aprólékosan kidolgozott forgatókönyv szerint zajlik.

Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője elmondta: a gyulai vár egykori ostromának állítanak emléket a hétvégi rendezvényen. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

– 1566 júliusának utolsó napjaiban a vár előtti téren egy nagyjából 10 méteres szélességű palánk állt, és a mai kastély előtti területen a huszárvár húzódott. Ennek az épületnek az ostroma zajlott július végén, épp akkor, amikor ezt az eseményt minden évben megrendezzük – részletezte Liska András, aki kiemelte: idén az egyes eseményhelyszínek elnevezése az eredeti, korabeli elnevezésekhez illeszkednek majd, és ezek alapján tájékozódhatnak majd a látogatók is. 

Kovács Ágnes, az Erkel Ferenc Művelődési Központ rendezvényszervezője kifejtette: a történelmi hitelesség fontos volt a szervezők számára a programok kialakításában. 

– Pénteken, a megnyitó után kerül sor a hagyományőrök felvonulására, idén csaknem kétszázan érkeznek hozzánk. Még aznap megelevenedik Szigetvár ostroma is, ismert musicalsztárokat várunk az erről szóló előadásra. Szombaton este az ostrom főbb mozzanatait idézzük fel, vasárnap 4 órakor pedig a keresztény seregek visszafoglalják a gyulai várat – részletezte Kovács Ágnes. Kiemelte: a könnyűzene rajongói a Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar és az R-GO koncertjét élvezhetik majd. 

A programról részletes információ a www.gyulakult.hu oldalon érhető el. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)