Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A hétvégén rendezik meg a hetedik Gyulai Végvári Napokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2018. július 25. 13:00
A hétvégén rendezik meg a hetedik Gyulai Végvári Napokat
Programajánló

Július 27. és 29. között rendezik meg a hetedik Gyulai Végvári Napokat a várkertben

Fotó: Gyulai Hírlap 

Kamaraterem

Július 31-én, kedden 19 órától Kincses Réka és Alina Nelega Double Bind című előadását mutatják be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Tompa Miklós Társulat és a Liviu Rebreanu Társulat művészei. A belépő: 1800 Ft. Augusztus 1-jén, szerdán 19 órától Székely Csaba MaRó című vígjátékát a marosvásárhelyi Yorick Stúdió viszi színre. A belépő 1800 Ft.

Tószínpad

Augusztus 2-án, csütörtökön 20.30-tól a Móricz Zsigmond novellája alapján készült, Barbárok című táncszínházi előadást mutatja be a Szigligeti Színház és a Nagyvárad Táncegyüttes.

Várszínpad

Július 25-én, szerdán 20.30-tól a Babits Mihály regénye alapján készült Elza, vagy a világ vége című darabot mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház.

Harruckern tér

Július 25-én, szerdán 19 órától a Grácia mazsorettegyüttes bemutatója várja a térre érkezőket.

Vár előtt

Július 27-én, pénteken 21 órától a Moravetz Produkció mutatja be a Zrínyi 1566 című rockmusicalt. Főbb szerepekben Sasvári Sándor, Szomor György, Feke Pál, Blaskó Balázs, Csengeri Attila, Beleznay Endre, Vermes Tímea és Mahó Andrea látható.

Belvárosi római katolikus templom

Július 26-án, csütörtökön 21 órától Rákász Gergely ad orgonahangversenyt.

Várkert

Július 27. és 29. között rendezik meg a hetedik Gyulai Végvári Napokat. A rendezvény részletes programja itt olvasható. Július 30-án, hétfőn 16 órától 18 óráig székely népi játszóházat tartanak. Ugyanezen a napon 21 órától a Vasvarjú zenekar ad koncertet. Július 31-én, kedden 16 órától 18 óráig ismét székely népi játszóházba invitálják az érdeklődőket. 21 órától a Pakura együttes lép színpadra, 22.30-tól pedig erdélyi táncokat lehet tanulni.

Világóra

Július 30-án, hétfőn 19 órától a Laczkás Akusztik zenél a Világóránál.

Művelődési központ

Július 30-án, hétfőn 20.30-tól Molnár Ferenc Liliom című darabját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában, Bocsárdi László rendezésében láthatja a közönség. Főbb szerepekben Mátray László, Vass Zsuzsanna, Benedek Ágnes, Pálffy Tibor, Nagy Alfréd és Gajzágó Zsuzsa lép színpadra. A belépő 2800 Ft. Augusztus 2-án, csütörtökön 17 órától a VANmeSe című zenés előadásra várják a kicsiket és a nagyokat. A belépőjegy 1400 forint. Augusztus 3-án, pénteken 20.30-tól a Ion Luca Caragiale műve alapján készült, Zűrzavaros éccaka című komédiát láthatja a nagyérdemű. A belépőjegy 2400 forint.

Százéves cukrászda

Augusztus 6-ig láthatók Bácsfalvi Zoltán olajképei a cukrászda galériájában.

Gyulavári kastély

Július 29-én, vasárnap 17 órától a Zöld Szívek Köre Természetvédelmi Civil Egyesület ünnepélyes alakuló ülést tart. A rendezvényen közreműködik a Heart Tuners együttes.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)