Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Életpiszkok tudathasadással

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh SzabolcsKULTÚRA • 2018. július 24. 13:30
Életpiszkok tudathasadással
A Gyulai Várszínház vendégei Géczi János – Likó Marcell – Vad Fruttik A bunkerrajzoló című előadását láthatták a tószínpadon

Kortárs, pop, történelem, jelen, dráma, humor, próza, dal, rock, zene, tánc, musical. Valahol mindegyik benne van Géczi János – Likó Marcell – Vad Fruttik A bunkerrajzoló című előadásában, amelyet július 22-én este láthatott a Gyulai Várszínház közönsége a tószínpadon. A szerzők zenés életkonstrukciónak definiálták alkotásukat.

Géczi JánosLikó Marcell – Vad Fruttik A bunkerrajzoló című előadása a tószínpadon

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Géczi János azonos című kötetét Likó Marcell, a Vad Fruttik zenekar frontemberének elbeszélései ihlették, a könyvet Vándorfi László adaptálta a veszprémi Pannon Várszínház színpadjára. A könyv és a dráma sem az énekes-gitáros vagy az alternatív zenekar egyedi története. A kommunizmus végétől tartó, csaknem a jelenig tartó történések még élénken élnek bennünk, ám az identifikáció hidegzuhanya mégiscsak a kisközösségekben rejtőző családi szennyesek megjelenítésével érintette meg legmélyebben a nézőt. A demens nagyszülő, az alkoholista, agresszív férj, a tehetetlen, elnyomott anya, a drogokhoz és a promiszkuitáshoz nyúló ifjú és más hasonló életpiszkok felkaparhatók számos konyhakőről a világon.

Egy zártosztály enteriőrjében találtuk magunkat, pontosabban a darab huszonvalahány szereplőjét, akikkel vagy harminc évet utazunk a múltba, hogy időben és térben, lassan visszajussunk a pszichiátriára. Azonnal feltűnt az iparvárosi lakótelepen felcseperedett főhős háromfelé hasadt énjének (Kékesi Gábor, Szelle Dávid, Szente Árpád Csaba) csiszolt koreográfiája, amely végig kitartott. A díszlet domináns és ikonikus darabjai, a hinta, hatalmas gömb illetve rakéta alakú vasmászókák lehetőségeinek többrétegű kiaknázása is komoly és látványos szimbólumokkal ajándékozta meg a nézőközönséget. (A hangsúlyos képekből akár a zenekar is bátran meríthetne klipötleteket.)

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az előadás vázát alkotó Vad Fruttik dalainak "tartalom-lendület aránya" már évek óta bizonyít az ország szinte minden szegletében, ám a tószínpadon bejátszott alapokra éneklő színészek vegyes talentummal prezentálták a Likó Marcelltől megszokott hangot. A színészi átélés is változó volt, de a főszereplő trión kívül érdemes megemlíteni az anya (Pap Lívia) és az apa (Keresztesi László) hiteles játékát.

Indokolatlan volt a két felvonás, pláne a több mint húszperces szünet. A kétszer egyórás darabban sok(féle) impulzust kapott a szemlélő. A minden érzéket, figyelmet és szintetizáló gondolkodást igénylő színmű többet mondott volna, ha kevesebbet akar. Ha nem akar például komoly, létkereső gondolatokat és derűs revütáncot egyidőben színre vinni. Ahogy az előadásban (az egyik füvezés alkalmával) elhangzik: "Hé, csak semmi spila, ez nem a Hair! Csak természetesen!"

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A tószínpad ritkás soraiban lehettek néhányan, akiket a könyv olvasása motivált a színházlátogatásra, de biztos többen jöttek a banda dalaiért. Mindkét csapat joggal mondhatta: a könyv/koncert jobb volt. Az eklektikus színpadi mű drámaisága olykor eltévedt a stíluskavalkádban. A zenei betétek alkalmával rendre táncos musicalbe csapott át a sorsútvesztő, könnyedségével többször megszakítva a viszontagságos cselekmények vér-, drog- és könnyízű folyamát. Ilyenkor a közönség egy része lelkesen tapsolt, míg a maradék a korábbi megrázó eseményekből sem ocsúdott. A Vad Fruttik többféle szempontból is súlyos zenéjéhez valahogy nem illett a fenti irónia. A nyomasztó feszültség - amelyet az előadásban elhangzó kiváló dalok címe is sejtet (Darabokban, Lehunyom a szemem, Nem hiszek, Üvegszilánkkal, Nekem senkim sincsen, Hold, Válaszok nélkül, Bús szamba, Lehetek én is) - ellenpontozására mezei humornál több kell. A feloldáshoz még több.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)